Szoktál fesztiválon borravalót adni?

2021/11/08  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közel hétmillió forint bírságot rótt ki a hazai fesztiválok legnagyobb fizetőterminál-szolgáltatóira, a Festipay és a HelloPay üzemeltetőire. A fesztiválok és szórakozóhelyek készpénzmentes fizetési rendszereinek meghatározó szereplőit az "alapbeállításként" kezelt 10 százalékos borravaló miatt vizsgálta a hatóság.

Szoktál fesztiválon borravalót adni?

A közlemény szerint a bírságot a Festipay azért kapta, mert hiányosságokkal teljesítette önként vállalt korrekciós kötelezettségeit, a HelloPay pedig hatósági tiltás ellenére folytatta tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatát.

A GVH szerint a fesztiválokra és szórakozóhelyekre jellemző fizetési körülmények (a zaj, az időnyomás, a sorban állók nagy száma) nehezítik a megfontolt döntést, így tisztességtelennek minősül pszichés nyomás alá helyezni a fogyasztókat a borravaló mértékének megválasztásában.

A HelloPay teljesen automatikus borravaló-beállítása miatt a hatóság két évvel ezelőtt már 20 millió forintos bírságot szabott ki. A Festipay üzemeltetője – ahol a (szintén 10 százalékos kiindulású) borravalót a vásárlónak meg kellett erősítenie – az eljárás során önként vállalta, hogy a jövőben nem sugall semmiféle elvárást vagy mértéket.

A versenyhatóság utóvizsgálat keretében ellenőrizte, hogy a két szolgáltató eleget tett-e az eljárás során vállalt kötelezettségeknek, illetve a határozatban kiszabott tilalmaknak.

A vizsgálat megállapította, hogy a Festipay vállalásai nagyrészt teljesültek, ugyanakkor a végrehajtás során kisebb hiányosságokra derült fény. A GVH Versenytanácsa ezért 700 ezer forintos bírságot szabott ki a cégre, tekintettel többek között arra, hogy elismerte a mulasztásokat és lemondott jogorvoslati jogáról.

A HelloPay esetében a vizsgálat feltárta: a módosított fizetési rendszer ugyan immár rákérdez arra, hogy a vevő kíván-e borravalót adni, azonban az igennel válaszolóknak változatlanul 10 százalékos alapbeállítást kínálnak fel. Ez egyértelműen ellentétes a hatóság határozatában foglaltakkal, mivel a rendszer a fogyasztók jelentős része felé továbbra is a döntési folyamatukat megzavarva, jogsértően sugall egy "elvárt" mértéket. A GVH Versenytanácsa 6 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra a hatósági tilalom ellenére is folytatott tisztességtelen gyakorlatért.

A versenyhatóság a bírságok kiszabása során figyelembe vette a Covid-19 járvány ágazatra gyakorolt kedvezőtlen hatását is.

A Pénzcentrum egy 2016-os cikkében (fotó is innen) azt firtatta, hogy vajon kit illet meg a jatt, amit a fizetéskor esetlegesen beállítunk. A gyakorlatban ugyanis a téged kiszolgálónak szánod a borravalót, annak függvényében, hogy mennyire vagy elégedett a munkájával... A készpénzmentes fizetési rendszerek azonban kikerülik a pultos, de a jatt nem is az üzemeltető kasszájában landol teljes egészében: a gazdasági portál akkor azt írta meg nem nevezett informátorokra hivatkozva, hogy a borravalóból is leveszi a rendező az összeg kb. harmadát.

 

fesztivál, készpénzmentes fizetés, festipay, hellopay, borravaló, jatt

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek