Tinédzserkori kedvencek és metalcore a maximumon: Novarock 2. nap

2017/06/21  ·   Fesztivál   ·  Simonyi Éva

Bár első nap megszokhattuk, hogy sem üdítőt, sem fröccsöt nem lehet kapni, ásványvizet is 4,6 euróért, sört pedig 4,5 euróért, a remény hal meg utoljára: körülnéztünk a kajapultoknál is, hátha nagyobb a választék. Sajnos nem volt az, néhány egytálétel, lángos, sült krumpli és kolbász közül lehetett választani, ha megéhezett az ember, de ez nem szegi kedvét egy régóta fesztiválozó arcnak: azt esszük, ami van!

Tinédzserkori kedvencek és metalcore a maximumon: Novarock 2. nap
Tinédzserkori kedvencek és metalcore a maximumon: Novarock 2. nap

A The Dillinger Escape Plan utolsó (búcsú)turnéja során látogatott el most a Novarockra (pontosabban a piros színpadra). Februárban Budapesten is játszottak volna, azonban az együttest ért buszbalesett miatt elmaradt a magyarországi koncert, amit az eredeti helyszínen, az A38-on pótolnak augusztus 11-én. Az amerikai banda 1997-es megalakulása óta, vagyis 20 éve játszik kiemelt szerepet a metalcore szcénában, rengeteg fiatalabb együttes építkezik a mai napig az általuk kiépített/kialakított metalcore “alapokból”. Kicsit meglepő volt, hogy egy ekkora jelentőségű együttes egyik utolsó koncertjének időpontjául a délutáni matiné-hangulatú 15.50-et tűzték ki a szervezők, (és a műsoridő mindössze 8 dalra volt elegendő…), így többek között szerintem emiatt is az éppen ébredező/már inni kezdő Novarock-közönség igen kis százaléka látogatott csak el erre a koncertre. Ha tippelnem kéne, kétezernél nem voltunk többen. Mi viszont, akik ott voltunk, kiélveztük azt a durván háromnegyed órát, amit a TDEP kapott a Novarocktól, és méltóképpen búcsúztattuk el az egyik legnagyobb klasszikust a műfajban.

A soron következő koncertet az egyik kedvenc brit metalcore együttesem, az Architects adta. Kb. tíz perces késés után kiálltak a színpadra, és bocsánatot kértek a csúszásért, de a buszuk lerobbant, és szó szerint akkor gördültek be a fesztiválra, így kértek további 10 percet tőlünk. Már több olyan koncerten is voltam, ahol nulla kommunikációval toltak a zenészek fél órás késéseket, szóval szerintem ez abszolút korrekt lépés volt, plusz tényleg nem tehettek a dologról, látszott rajtuk, hogy nagyon gyorsan pakolják fel a színpadot, el is mondták, hogy mindent megtesznek azért, hogy egyáltalán legyen koncert. Amikor viszont (kb 25 perces csúszással) felálltak a színpadra, már az első számmal sikerült feledtetni a várakozás okozta kissé keserű szájízt.

A szinte már szokásosnak mondható Nihilist című számmal kezdtek, vagyis inkább robbantak be, ami a 2016-os (egyébként remek fogadtatású, szerintem 10/10-es album) All Our Gods Have Abandoned Us című lemez egyik legnagyobb “slágere” (már ha szabad ilyet írni egy metalcore banda esetében). A koncertkezdés mindenféle köszönés nélkül egyből a “We are beggars // We are so f-cking weak” screammel kezdődött, és a közönség azonnal felvette a ritmust.

A késés miatt sajnos igen rövid, de annál élvezetesebb koncert zárásaként a szintén majdhogynem megszokott Gone With The Wind hangzott el, amit a tavaly elhunyt egyik alapítótagért (aki egyben a dobos, Dan testvére), Tom Searle-ért ajánlottak fel. Amikor a dal elérkezett az egyik igencsak érzelmekkel teli részhez, Sam Carter énekes hangja el- elcsuklott, látszólag alig bírta visszatartani a könnyeit, de a közönség vele együtt énekelve tette fel a koronát erre a dalra.

Bár a circle pithez jó alapot adó zenét játszó banda igazán lendületesen és magával ragadó energiával tolta a koncertet, a hangosítópult környékén, ahol mi álltunk, nem tapasztaltunk semmiféle pogót, az emberek inkább csak bólogatva hallgatták a zenét (kivéve azt a 10 embert, akinek teljesen mindegy, hol van, és milyen zenét hall, akkor is ököllel üti a másikat “buli van” címszóval). A közönség kitartóan megvárta a késéssel együtt is a koncertet, és hálásan fogadott minden eljátszott dalt, amit az együttes nem győzött megköszönni.

Mindent összevetve nem kellett csalódni most sem az Architectsben, a banda eszméletlen energiát sugárzott, és legalább olyan profi volt, mint ahogyan azt az eddigi koncertjeiken megszoktuk tőlük. Legközelebb augusztus 15-én láthatjuk őket Magyarországon a The Amity Affliction-nel, és a While She Sleeps-sel karöltve.

A következő koncert, amire ellátogattunk, a Good Charlotte volt, akik a kék színpadon léptek fel. Nekem ez az együttes nagyrészt kimaradt a tinikoromból, (inkább az esti főfellépő, a blink-182 és a Green Day volt jellemző nálam a gimiben), de az olyan slágereket, mint a The Anthem, vagy a Lifestyles of the Rich and Famous ha akartam se tudtam volna kikerülni. A koncerten többek között természetesen ezek is elhangzottak, de a legutóbbi albumról is hallhattunk pár számot (Youth Authority, 2016). Az album egyébként (nyilván) nem hozott akkora sikert, mint amikor berobbantak a skate-punk erába, de szerintem ettől függetlenül egészen jól összerakott kis lemez, amiben a régi stílusuk abszolút visszaköszön. A kommunikáció a közönséggel koncert közben kimondottan tetszett, látszott, hogy odafigyeltek arra, hogy folyamatosan fenntartsák a közönség figyelmét, ami néhány nem túl közismert dal során kissé lelankadt. A régebbi rajongók láthatóan élvezték a koncertet, és bár nem vagyok kimondottan nagy GC fan, a végére már egészen belejöttem én is a nosztalgikus hangulatba. A koncert végefelé elhangzott The Rivert például ugyanúgy végigüvöltöttem a zenekarral, mint az első soros 15 évesek.

A GC után már nem mentünk ki a tömegből, mert a második hullámtörőnél sikerült isteni helyre beállnunk, ahonnan tökéletesen ráláttunk a színpadra. Az átszerelés után (mikorra már be is sötétedett), kezdett a Pendulum, pontosabban 22.10 körül. A baráti társaságunk nagy részének a top 3 megnézendő koncertek közül ez volt az egyik – amit, így utólag, nem csodálok. Engem a blink érdekelt, ezért álltam be A HELYre, de a kezdés után rájöttem, hogy én már voltam Pendulum koncerten, és már akkor is meglepődtem, hogy mennyire sok számukat ismerem és mennyire zseniális bulit tolnak élőben. A hangok, a színpadi jelenlét, a setlist, a hangzás: mind-mind végtelen profi volt. A közönség már régóta várt egy ilyen bulira, és nekem úgy tűnt, mindenki megkapta, amiért jött. A koncertet eszméletlenül lendületesen tolta le a banda, a közönség pedig szerintem remekül fogadta az egyébként hibátlanul végigzenélt showt.

Az esti nagykoncertet ezen a napon a blink-182 adta, akik éjfél körül kezdtek. Nekem ők voltak az egyik fő oka annak, hogy ellátogattam a fesztiválra: tizenévesen még a hifin bömböltettük a Take Off Your Pants and Jacket albumot nővéremmel, így rengetek emlék és érzés fog el, akárhányszor blinket hallgatok. Hozzá kell tenni azonban, hogy a nosztalgiázás nem az egyetlen oka volt, amiért látni akartam őket: a mai napig hallgatok blinket, szerintem a 2016-os California album (amit Grammyre is jelöltek) szintén zseniális lett. Hosszas várakozás után tehát végre eljött az alkalom, amikor élőben is láthattam őket.

Eleinte teljesen szürreális élmény volt a színpadon látni azokat, akiknek az ökörködéseivel és hülye videóival nőttem tinivé, de igen hamar rájöttem, hogy hiába öregedtek meg kissé, felnőni nem sikerült nekik azóta sem :) A kétezres évekből megismert trióból már csak ketten a banda tagjai (Travis Barker és Mark Hoppus), Tom DeLonge énekest kb két éve váltotta fel Matt Skiba (részletesebben a blink-ről, és ezekről az évekről ITT írtunk).

A koncerten már az első daltól kezdve teljes eksztázisban voltam, de az együttes is rendkívül élvezte a showt: végig poénkodtak, bolondoztak, csinálták a fesztivált. A setlistről is csak jót mondhatok el, számomra egyszerűen tökéletes volt: sikerült úgy válogatni a dalokat, hogy a legnagyobb klasszikusok mellett az új albumot is népszerűsítsék, bár őszintén szólva nekem szinte minden dal kedvencnek számít. Én nem csak az All The Small Things-et vártam, hanem kimondottan élveztem a Californiáról hozott dalokat is, mert az egy igazi “blink-es” album lett (ami ráfért a bandára a 2011-es Neighborhoods után).

A színpadi kép is igen látványosra sikeredett: a koncert első felében egy óriási blink-182 logos zászló díszelgett (ami egyben a self-titled album borítója is), majd ezt váltotta fel a régebbi időkből ismert blink-es nyuszis zászló. A koncert alatt többször csaptak fel lángcsóvák, ment a füstgép, a konfetti és a látványos fényjáték is, minden érzékünkre próbáltak hatni, amire csak tudtak.

Travis Barker önálló estjére szerintem többekkel azonnal befizetnénk, amit művelt a színpadon, az szavakkal nehezen leírható. Tátott szájjal lestük néha, ahogyan egy perc pihenő nélkül őrült tempóban, szinte lehetetlen gyorsasággal és profizmussal dobol. Mark ugyanúgy bohóckodott, mint ahogyan a 20 évvel ezelőtti koncertfelvételeken láthattuk, és úgy tűnt, hogy Matt is elég jól beilleszkedett a bandába, és felvette a ritmust. Nyilván nem ugyanolyan, mint amit megszoktunk a 2000-es évek elején Tommal, de a vele eltöltött utolsó években láthattuk, hogy egyszerűen már nem működik jól az a felállás, ezért őt el kellett engednie az együttesnek, és a rajongóknak is. Maga a koncert viszont az olyanoknak, akik hozzám hasonlóan tizenplusz éve várják a lehetőséget, hogy egyszer élőben is megnézzék egyik kedvenc tinikori punk bandájukat, egészen biztosan maradandó élmény volt.

Rendkívül felpörögve, csupa jó érzéssel feltöltekezve jöttem el aznap este a fesztiválról, azonnal az egyik legemlékezetesebb koncertélményemmé vált. Abszolút nem okoztak csalódást (bár a koncert elején Matt hangosításával akadtak gondok, de hamar felülkerekedtek/ felülkerekedtünk a dolgon), és tisztességesen végigénekeltem velük azt a másfél órát, amíg tolták a bulit. Ha lenne alkalmam megint elmenni blink-182 koncerte a közeljövőben, ez alapján a koncert alapján kérdés nélkül venném meg a jegyet rá.

 


Képtár

  • Tinédzserkori kedvencek és metalcore a maximumon: Novarock 2. nap kép 57110
  • Tinédzserkori kedvencek és metalcore a maximumon: Novarock 2. nap kép 57111
  • Tinédzserkori kedvencek és metalcore a maximumon: Novarock 2. nap kép 57112
 

 

Szólj hozzá!


Gyászol az STG és a The Devil Wears Prada

Gyászol az STG és a The Devil Wears Prada

Négy ember már biztosan meghalt azon a repülőgépen, amely a ködös időben csütörtökön elektromos vezetéknek ütközött, és lezuhant San Diegó...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Mégis kinyit Győrben is egy estére Az Őrült Nők Ketrece mulatója

Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy a város szívesen fogadja Az Őrült Nők Ketrecét.

Az ország legboldogabb fesztiválján a Guns’N’Roses előzenekara is fellép

A BOLDOGkisfalud Feszt egy családias hangulatú, élhető léptékű kisrendezvény, ahol zene, színház, irodalom és képzőművészet fonódik össze a Tokaj-hegyalja különlegesen szép természeti környezetében. Idén július.03-06-ig fürdőzhetnek – valamint bringázhatnak és kenuzhatnak – ebben az élményben az idelátogatók.

A Szigetet imádták – 10 év után most a Dürerben lép fel a White Lies

Az elmúlt évtizedekben a White Lies az Egyesült Királyság egyik legnagyobb gitárzenekarává vált – a legutóbbi két albumuk turnéján többször teltházas koncertet adtak a Brixton Academy és a londoni Hammersmith Apollo helyszíneken is, ahogy több európai klubot is megtöltöttek már és lázba hozták a Sziget Fesztivál...

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.
Új koncertek