Tinédzserkori kedvencek és metalcore a maximumon: Novarock 2. nap

2017. június 21.  ·   Fesztivál   ·  Simonyi Éva

Bár első nap megszokhattuk, hogy sem üdítőt, sem fröccsöt nem lehet kapni, ásványvizet is 4,6 euróért, sört pedig 4,5 euróért, a remény hal meg utoljára: körülnéztünk a kajapultoknál is, hátha nagyobb a választék. Sajnos nem volt az, néhány egytálétel, lángos, sült krumpli és kolbász közül lehetett választani, ha megéhezett az ember, de ez nem szegi kedvét egy régóta fesztiválozó arcnak: azt esszük, ami van!

Tinédzserkori kedvencek és metalcore a maximumon: Novarock 2. nap

A The Dillinger Escape Plan utolsó (búcsú)turnéja során látogatott el most a Novarockra (pontosabban a piros színpadra). Februárban Budapesten is játszottak volna, azonban az együttest ért buszbalesett miatt elmaradt a magyarországi koncert, amit az eredeti helyszínen, az A38-on pótolnak augusztus 11-én. Az amerikai banda 1997-es megalakulása óta, vagyis 20 éve játszik kiemelt szerepet a metalcore szcénában, rengeteg fiatalabb együttes építkezik a mai napig az általuk kiépített/kialakított metalcore “alapokból”. Kicsit meglepő volt, hogy egy ekkora jelentőségű együttes egyik utolsó koncertjének időpontjául a délutáni matiné-hangulatú 15.50-et tűzték ki a szervezők, (és a műsoridő mindössze 8 dalra volt elegendő…), így többek között szerintem emiatt is az éppen ébredező/már inni kezdő Novarock-közönség igen kis százaléka látogatott csak el erre a koncertre. Ha tippelnem kéne, kétezernél nem voltunk többen. Mi viszont, akik ott voltunk, kiélveztük azt a durván háromnegyed órát, amit a TDEP kapott a Novarocktól, és méltóképpen búcsúztattuk el az egyik legnagyobb klasszikust a műfajban.

A soron következő koncertet az egyik kedvenc brit metalcore együttesem, az Architects adta. Kb. tíz perces késés után kiálltak a színpadra, és bocsánatot kértek a csúszásért, de a buszuk lerobbant, és szó szerint akkor gördültek be a fesztiválra, így kértek további 10 percet tőlünk. Már több olyan koncerten is voltam, ahol nulla kommunikációval toltak a zenészek fél órás késéseket, szóval szerintem ez abszolút korrekt lépés volt, plusz tényleg nem tehettek a dologról, látszott rajtuk, hogy nagyon gyorsan pakolják fel a színpadot, el is mondták, hogy mindent megtesznek azért, hogy egyáltalán legyen koncert. Amikor viszont (kb 25 perces csúszással) felálltak a színpadra, már az első számmal sikerült feledtetni a várakozás okozta kissé keserű szájízt.

A szinte már szokásosnak mondható Nihilist című számmal kezdtek, vagyis inkább robbantak be, ami a 2016-os (egyébként remek fogadtatású, szerintem 10/10-es album) All Our Gods Have Abandoned Us című lemez egyik legnagyobb “slágere” (már ha szabad ilyet írni egy metalcore banda esetében). A koncertkezdés mindenféle köszönés nélkül egyből a “We are beggars // We are so f-cking weak” screammel kezdődött, és a közönség azonnal felvette a ritmust.

A késés miatt sajnos igen rövid, de annál élvezetesebb koncert zárásaként a szintén majdhogynem megszokott Gone With The Wind hangzott el, amit a tavaly elhunyt egyik alapítótagért (aki egyben a dobos, Dan testvére), Tom Searle-ért ajánlottak fel. Amikor a dal elérkezett az egyik igencsak érzelmekkel teli részhez, Sam Carter énekes hangja el- elcsuklott, látszólag alig bírta visszatartani a könnyeit, de a közönség vele együtt énekelve tette fel a koronát erre a dalra.

Bár a circle pithez jó alapot adó zenét játszó banda igazán lendületesen és magával ragadó energiával tolta a koncertet, a hangosítópult környékén, ahol mi álltunk, nem tapasztaltunk semmiféle pogót, az emberek inkább csak bólogatva hallgatták a zenét (kivéve azt a 10 embert, akinek teljesen mindegy, hol van, és milyen zenét hall, akkor is ököllel üti a másikat “buli van” címszóval). A közönség kitartóan megvárta a késéssel együtt is a koncertet, és hálásan fogadott minden eljátszott dalt, amit az együttes nem győzött megköszönni.

Mindent összevetve nem kellett csalódni most sem az Architectsben, a banda eszméletlen energiát sugárzott, és legalább olyan profi volt, mint ahogyan azt az eddigi koncertjeiken megszoktuk tőlük. Legközelebb augusztus 15-én láthatjuk őket Magyarországon a The Amity Affliction-nel, és a While She Sleeps-sel karöltve.

A következő koncert, amire ellátogattunk, a Good Charlotte volt, akik a kék színpadon léptek fel. Nekem ez az együttes nagyrészt kimaradt a tinikoromból, (inkább az esti főfellépő, a blink-182 és a Green Day volt jellemző nálam a gimiben), de az olyan slágereket, mint a The Anthem, vagy a Lifestyles of the Rich and Famous ha akartam se tudtam volna kikerülni. A koncerten többek között természetesen ezek is elhangzottak, de a legutóbbi albumról is hallhattunk pár számot (Youth Authority, 2016). Az album egyébként (nyilván) nem hozott akkora sikert, mint amikor berobbantak a skate-punk erába, de szerintem ettől függetlenül egészen jól összerakott kis lemez, amiben a régi stílusuk abszolút visszaköszön. A kommunikáció a közönséggel koncert közben kimondottan tetszett, látszott, hogy odafigyeltek arra, hogy folyamatosan fenntartsák a közönség figyelmét, ami néhány nem túl közismert dal során kissé lelankadt. A régebbi rajongók láthatóan élvezték a koncertet, és bár nem vagyok kimondottan nagy GC fan, a végére már egészen belejöttem én is a nosztalgikus hangulatba. A koncert végefelé elhangzott The Rivert például ugyanúgy végigüvöltöttem a zenekarral, mint az első soros 15 évesek.

A GC után már nem mentünk ki a tömegből, mert a második hullámtörőnél sikerült isteni helyre beállnunk, ahonnan tökéletesen ráláttunk a színpadra. Az átszerelés után (mikorra már be is sötétedett), kezdett a Pendulum, pontosabban 22.10 körül. A baráti társaságunk nagy részének a top 3 megnézendő koncertek közül ez volt az egyik – amit, így utólag, nem csodálok. Engem a blink érdekelt, ezért álltam be A HELYre, de a kezdés után rájöttem, hogy én már voltam Pendulum koncerten, és már akkor is meglepődtem, hogy mennyire sok számukat ismerem és mennyire zseniális bulit tolnak élőben. A hangok, a színpadi jelenlét, a setlist, a hangzás: mind-mind végtelen profi volt. A közönség már régóta várt egy ilyen bulira, és nekem úgy tűnt, mindenki megkapta, amiért jött. A koncertet eszméletlenül lendületesen tolta le a banda, a közönség pedig szerintem remekül fogadta az egyébként hibátlanul végigzenélt showt.

Az esti nagykoncertet ezen a napon a blink-182 adta, akik éjfél körül kezdtek. Nekem ők voltak az egyik fő oka annak, hogy ellátogattam a fesztiválra: tizenévesen még a hifin bömböltettük a Take Off Your Pants and Jacket albumot nővéremmel, így rengetek emlék és érzés fog el, akárhányszor blinket hallgatok. Hozzá kell tenni azonban, hogy a nosztalgiázás nem az egyetlen oka volt, amiért látni akartam őket: a mai napig hallgatok blinket, szerintem a 2016-os California album (amit Grammyre is jelöltek) szintén zseniális lett. Hosszas várakozás után tehát végre eljött az alkalom, amikor élőben is láthattam őket.

Eleinte teljesen szürreális élmény volt a színpadon látni azokat, akiknek az ökörködéseivel és hülye videóival nőttem tinivé, de igen hamar rájöttem, hogy hiába öregedtek meg kissé, felnőni nem sikerült nekik azóta sem :) A kétezres évekből megismert trióból már csak ketten a banda tagjai (Travis Barker és Mark Hoppus), Tom DeLonge énekest kb két éve váltotta fel Matt Skiba (részletesebben a blink-ről, és ezekről az évekről ITT írtunk).

A koncerten már az első daltól kezdve teljes eksztázisban voltam, de az együttes is rendkívül élvezte a showt: végig poénkodtak, bolondoztak, csinálták a fesztivált. A setlistről is csak jót mondhatok el, számomra egyszerűen tökéletes volt: sikerült úgy válogatni a dalokat, hogy a legnagyobb klasszikusok mellett az új albumot is népszerűsítsék, bár őszintén szólva nekem szinte minden dal kedvencnek számít. Én nem csak az All The Small Things-et vártam, hanem kimondottan élveztem a Californiáról hozott dalokat is, mert az egy igazi “blink-es” album lett (ami ráfért a bandára a 2011-es Neighborhoods után).

A színpadi kép is igen látványosra sikeredett: a koncert első felében egy óriási blink-182 logos zászló díszelgett (ami egyben a self-titled album borítója is), majd ezt váltotta fel a régebbi időkből ismert blink-es nyuszis zászló. A koncert alatt többször csaptak fel lángcsóvák, ment a füstgép, a konfetti és a látványos fényjáték is, minden érzékünkre próbáltak hatni, amire csak tudtak.

Travis Barker önálló estjére szerintem többekkel azonnal befizetnénk, amit művelt a színpadon, az szavakkal nehezen leírható. Tátott szájjal lestük néha, ahogyan egy perc pihenő nélkül őrült tempóban, szinte lehetetlen gyorsasággal és profizmussal dobol. Mark ugyanúgy bohóckodott, mint ahogyan a 20 évvel ezelőtti koncertfelvételeken láthattuk, és úgy tűnt, hogy Matt is elég jól beilleszkedett a bandába, és felvette a ritmust. Nyilván nem ugyanolyan, mint amit megszoktunk a 2000-es évek elején Tommal, de a vele eltöltött utolsó években láthattuk, hogy egyszerűen már nem működik jól az a felállás, ezért őt el kellett engednie az együttesnek, és a rajongóknak is. Maga a koncert viszont az olyanoknak, akik hozzám hasonlóan tizenplusz éve várják a lehetőséget, hogy egyszer élőben is megnézzék egyik kedvenc tinikori punk bandájukat, egészen biztosan maradandó élmény volt.

Rendkívül felpörögve, csupa jó érzéssel feltöltekezve jöttem el aznap este a fesztiválról, azonnal az egyik legemlékezetesebb koncertélményemmé vált. Abszolút nem okoztak csalódást (bár a koncert elején Matt hangosításával akadtak gondok, de hamar felülkerekedtek/ felülkerekedtünk a dolgon), és tisztességesen végigénekeltem velük azt a másfél órát, amíg tolták a bulit. Ha lenne alkalmam megint elmenni blink-182 koncerte a közeljövőben, ez alapján a koncert alapján kérdés nélkül venném meg a jegyet rá.

 


Képtár

  • Tinédzserkori kedvencek és metalcore a maximumon: Novarock 2. nap kép 57110
  • Tinédzserkori kedvencek és metalcore a maximumon: Novarock 2. nap kép 57111
  • Tinédzserkori kedvencek és metalcore a maximumon: Novarock 2. nap kép 57112
 

 

Szólj hozzá!


Csak 500 darab készült a Lord 45 bakelitből

Csak 500 darab készült a Lord 45 bakelitből

A zenekar különleges kiadványokkal hálálja meg a rajongók szeretetét: egy születésnapi koncert CD/DVD-vel, valamint a "45" című jubileumi album...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Szörényi Levente a Klauzál házban Verklizik

A Zene világnapját a Klauzál Házban szeptember 29-én ünneplik: „Add a kezed" címmel a Verkli együttes ad koncertet, amelyen nem akárki lesz a vendégük: Szörényi Levente.

Ints búcsút a nyárnak – vígasztaljon az Akvárium őszi-téli programja

Lemerülünk, kibekkeljük azt a nyolc-tíz hónapot, amíg újra papucsban járhatunk az utcán... Még van pár szabadtéri záróbuli, az Akvárium víz alatti termeiben viszont már beindult az élet – biztosítva a szünet nélküli átmenetet.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek