Titkos kastély szobakoncertek és más ínyencségek: LA BOUM kastélyházibuli

2022/06/11  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

2020-ban öt elismert indie zenekar összefogásából született meg a La Boum, ami a hatalmas sikerre való tekintettel újból két napra, július 22-én és 23-án a pusztazámori Öreg Tölgyfa Fogadóba költözik.

Fotó: Gaál Dániel

A kastélyházibulira július 21-én a Pontoonon melegíthetünk be, ahol fellép Hegedűs Józsi és a The Keeymen, a kisteremben Richard Zalai készül egy elszállós elektronikus műsorral, illetve a Willany Leó Táncszínház performanszát is megnézhetjük. A koncertek után pedig a Pure Lust rezidensei, illetve Henri Gonzo a Haiku Radio szettjében pörgeti kedvenc trackjeit. Erre az estére a szervezők külön díszítéssel is készülnek, mert az a céljuk, hogy a La Boum hangulatba azok is belekóstolhassanak, akik esetleg a pusztazámori őrületen nem tudnak részt venni.

A fesztivál báját az adja, hogy valóban – ahogy a neve is mutatja –, egy hamisítatlan házibuliról van szó, ahol a közönség kedvenc előadóival együtt dorbézolhat hajnalig. Persze a családias légkör, a mesebeli környezet és a kastélyban, különböző porcelánok és aranykeretes festmények között történő eszeveszett bulizás abszurditása mellett a zenei felhozatal sem elhanyagolható. Idén ráadásul a korábbiakhoz képest még szélesebb palettával készülnek a szervezők, így lesznek visszatérők (Bohemian Betyars, Platon Karataev, Mary PopKids, Analog Balaton, Perrin, a Fran Palermo frontemberének új formációja, a Henri Gonzo és a Papírsárkányok, illetve a Middlemist Red énekes-gitárosának másik zenekara, a Samurai Drive) és teljesen más zenei világból érkező, de az előbbiekhez mégis bizonyos szempontból szorosan kapcsolódó fellépők (Beton.Hofi, Jazzbois, Barkóczi Noémi, Madrian, SunMa, Nasip Kismet, Oláh Anna, Víg Mihály), illetve olyan elektronikus zenei ínyencségek, mint Kristof Kelemen, az Obroni, OIEE és a SANTSAT Piknik (Adis Is OK, Telemala). 

A műsor már kora délutántól a Kápolna színpadon megkezdődik, ami aztán a Tölgy Színpadon (ún. nagyszínpad), majd az éj leszálltával a Kastély Báltermében folytatódik tovább.

A szervezők folyamatosan újabb és újabb meglepetésekkel, titkos kastély szobakoncertekkel és egyéb ínyencségekkel készülnek. Ez a fesztivál tehát magába foglalja a nagy rendezvények minden előnyét, és az egészet egy haveri házibuli hangulatába, illetve a természetbe ülteti, ami pont annyira van távol a város zajától, hogy teljes kikapcsolódást nyújtson, de pont annyira van közel a fővároshoz, hogy bárki könnyedén, nagyjából fél óra alatt megközelíthesse. Ráadásul külön fesztiváljárattal is gondoskodnak arról, hogy nekünk tényleg csak a lazulásra kelljen koncentrálni. 

A 2021-es La Boum aftermovie-ja a Bohemian Betyarsból ismert Palágyi Máté “Kakas” szemszögéből:

A Fanga Fanga csapatával készült dokumentumfilm az HBO Max kínálatában itt.

 

 

La Boum, kastélyházibuli, indie, Pusztazámor

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek