Több fellépő nem jutott el a fesztiválra: így is rekordot döntött az Electric Castle

2024/07/23  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Több fellépő kénytelen volt lemondani bonchidai koncertjét, miután a világ számos repterén káoszt okozó informatikai leállás miatt képtelenség volt eljutni a Kolozsvártól 30 kilométerre található fesztiválra.

Több fellépő nem jutott el a fesztiválra: így is rekordot döntött az Electric Castle

Úgy tűnik, ez nem vette el a fesztiválozók kedvét: míg a beharangozónkban azt írtuk, a szervezők – óvatos megfogalmazással – több mint 200 ezer körüli látogatóval számolnak, az elmúlt hétvégén 274 ezren buliztak a Bánffy-kastély területén.

Amúgy  rendezvény külön köszöntet mondott az idei fellépőknek, akiknek igen nagy erőfeszítésbe került megtartani koncertjeiket. Jobban mondva: odaérni azokra.

A hétfő hajnalban zárult tizedik, jubileumi fesztiválon fellépett a Massive Attack angol trip hop banda is, melynek szombat esti koncertjén 68 ezren vettek részt. Nagy érdeklődés övezte a Bring Me The Horizon, Sean Paul, Paolo Nutini, Nina Kravitz és több lemezlovas, illetve román zenekar koncertjét is. Nyilván így lett volna a Queens of the Stone Age fellépésén is, de ők sajnoas kényteen voltak lemondani európai turnéjuk hátralévő részét.

A vasat forrón kell ütni: hétfőn elkezdődött a kedvezményes jegyértékesítés a fesztivál jövő évi kiadására, noha ennek pontos időpontját még nem közölték.

 

 

 

Electric Castle, Románia, Bánffy-kastély

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek