Az EFOTT, aminek a teljes nevét még mindig kevés ott bulizó jegyezte meg, hivatalosan az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója néven született. A nagy múltú rendezvény érdekessége, hogy minden évben más és más felsőoktatási intézmény a házigazdája, teret adva így a bemutatkozásra a fiatalok számára. Idén a Pécsi Tudományegyetem volt a szerencsés kiválasztott, így nem volt meglepő, hogy gyakorlatilag minden tizedik szembejövő fesztiválozón ott díszelgett a PTE felirat.
Idén az eredetileg 4 napos fesztivál plusz két nappal bővült, ahogy a Szigetnél már megszoktuk, felvezetésképpen itt is megjelent a mínusz egyedik és a nulladik nap. Mi a hivatalos kezdőnapra érkeztünk, amikor külföldi sztár sajna nem szerepelt a programban, de ettől függetlenül is jól éreztük magukat – és úgy tűnt, mások is!
Ahogy azt több fellépő frontember megjegyezte aznap, igazán hálás kis közönség gyűlt össze idén is Velencén, és ezzel egyet kell értenem. Teljesen mindegy volt, hogy egy kora esti 30Y koncert, vagy egy hajnali Necc Party a célpont, bárhol jártunk, mindenhol lelkes ifjakat találtunk.
A -1. nap a CSTP biztosította a jóhangulatot kiválló hazai zenekarokkal karöltve, mint például.: Ív, Drastik Putto, Szivák X Wagner, Margaret Island és a Punnany Massif.
Az egyik legemlékezetesebb pillanat a Punnany Massif-koncerten történt, amikor a fiúk arra kérték a nagyszínpadnál szép számban összegyűlt tömeget, hogy mindenki guggoljon le, majd egy adott jelre ugorjon a magasba. Ez egyébként a legtöbb zenekarnál megszokott kis játék a közönséggel, de kellő távolságra a színpadtól mindig gyönyörű képet mutat.
Akárcsak a Brains fénytechnikával felturbózott energikus előadása, ahol nem csak a lávány, de a zene is sodor magával. Nincs olyan ember, aki ne kezdene el ugrálni a dalok hallatán.
Persze nem csak a nagyszínpadon volt élet, másik célhelyszínünk a Rauch Aréna is adott nekünk boldog perceket. Ganxsta Zolee és a Kartel bemelegítés után
ismételten jól leizzasztott minket a Fish! bulija, ahol a frontember Kovács Krisztián még arra is hajlandó volt, hogy leereszkedjen az Őt imádó közönséghez, egy kis baráti énekelgetésre. Csak azt a "kokodzsmabót" tudnám feledni...
A halakat követte Szabó Balázs és az ő szimpatikus bandája, akik szintén híresek arról, hogy gyönyörűen meg tudják táncoltatni az egybegyűlteket. De volt olyan pillanat, amikor még maga Balázs is meglepődve tapasztalta, hogy mindenki ordítva énekli a dalok szövegét. Így tőle kevésbé megszokott módon ezúttal hagyta, hogy a közönség végezze a nehéz munkát, ő pedig levakarhatatlan mosollyal az arcán nyugtázta, hogy ez a buli megvan.
Ami számomra újdonság volt, és készültem is rá lélekben, az a NAZA élő koncertje. A fiatal formáció kevésbé fiatal, és még kevésbé tapasztalatlan zenészekből verbuválódott, amolyan baráti-projekt szinten. A két(!) frontember, az általam örökké imádott, de sajnos már nem létező Heaven Street Seven-ből ismert Szűcs Krisztián, és a még mindig aktív Magna Cum Laude arc Mező Misi régi barátságának gyümölcse a NAZA.
Bár rutinos zenészekről beszélünk, akik hosszú évek óta több ezer embernek daloltak már, kicsit úgy éreztem magam, mint egy ismeretlen zenekar első, valós közönség előtti szereplésénél. Nem mondhatni, hogy megtelt a sátor rajongókkal, de szemmel láthatóan ezt a fiúk egy percig sem bánták. Pedig a dalok igazán kellemesek, és érezni lehet bennük mindkét frontember egyedi stílusát. Viszont a színpadi műsor - hiába a sok évnyi tapasztalat - tartogat még átgondolnivalót a tagoknak. Mindezzel együtt belopták magukat a szívembe, úgyhogy bátran mondhatom, nem most voltam utoljára a koncertjükön az első sorban.
Záró akkordként nem tökéletes választásnak bizonyult a The Biebers, hisz ők sem arról híresek, hogy hagyják bealudni a közönségüket. Minden alkalommal, amikor látom őket élőben, megállapítom magamban, hogy Puskás Peti nemes egyszerűséggel bolond. De az a jó értelemben vett fajta. Rá tényleg igaz az, hogy minden koncertjét úgy éli meg, mintha az lenne az utolsó, és ebben a szellemben végkimerülésig tolja. Nem tudom honnan van ennyi energiája, vagy ahogy szokták mondani, nem tudom mit szed, de én is kérek belőle. :)
És hogy elüssük az időt a reggeli EFOTT busz indulásáig, ismét bevállaltuk, hogy végig nyomjuk a Spanish Wax fiúk most már országos hírű "gagyi" buliját, a Necc Partyt. Ha valaki még kételkedne abban, hogy a kilencvenes években is létezett jó zene - bármennyire is nevetségesnek is tűnik ez mai füllel -, annak mindenképpen ajánlom, hogy nézzen be egyszer a fiúk bulijába. Bárhol járnak, mindenhol tömegek ugrálnak önfeledten, és éneklik hangosan az egyébként lefikázott magyar, és külföldi slágereket. Megtaláljátok őket minden nagyobb fesztiválon, illetve most már állandósult helyükön a Budapest Parkban.
Ha összegeznem, és hasonlítgatnom kéne, akkor - leszámítva a tavalyi időjárási viszonyokat - így is sokkal eredményesebb napot zártunk az idén. Ráadásul látszik, hogy az EFOTT is próbál fejlődni minden szinten, ami nem hátrány a mai versengős világban. Én a magam részéről köszönöm, hogy ott lehettem, maradandó élmény volt! Kolléganőm folytatja majd a szombati nap eseményeivel.
Szólj hozzá!