Végleges az idei Double Rise Fesztivál programja

2018/06/16  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Több, mint száz művészeti és közéleti program várja a Kárpát-medence kultúrája iránt érdeklődő fesztiválozókat a harmadik Double Rise Fesztiválon, június 27. és 30. között. A Székelykő árnyékában fekvő Torockó idéntől már nem a falu épületei között, hanem a település melletti fesztiválfaluban látja vendégül a magyar közönséget. Az új helyszín nem csak a zenei és művészeti programokat kedvelők számára lehet érdekes, de az életmód udvar adta relaxációs programok és extrém sportok kipróbálására is lehetőséget nyújt.

Végleges az idei Double Rise Fesztivál programja

A Double Rise célkitűzése, hogy egy nyári hétvégére megteremtse a művészeti ágak olvasztótégelyét és négy nap alatt bemutassa a magyar kultúra sokszor rejtve maradó értékeit. A szervezők elmondása szerint évről évre nagyobb a merítés, egyre szélesebb rétegeket vonz a fesztivál, mind a fellépők, mind a vendégek tekintetében. 

A magyar zene színe-java

Nem csak a feltörekvő erdélyi és magyarországi csapatok, de a magyar könnyűzene meghatározó alakjai is rajongótáboruk fontos bázisaként tekintenek a fesztiválra. Jól példázza ezt, hogy az alapító-énekes Lukács László 50. születésnapját ünneplő Tankcsapda beválasztotta Torockót a jubileumi turné három határon túli helyszíne közé, sőt a tavalyi nagy siker után Lovasi András is visszatér a Lovasi ’18 turné keretein belül. A szintén újrázó Quimby mellett fellép a 30Y, Péterfy Bori, az Irie Maffia, a Brains, a Mary Popkids és a fesztivál idei himnuszát is jegyző Hiperkarma. A reggelig tartó nagyszínpados bulizásról pedig többek között Sterbinszky, Palotai, Peter Jabin és a Tesco Disco gondoskodnak.

 

Nappali kavalkád

A könnyűzene mellett idén is tagadhatatlanul a folk programok adják a fesztivál gerincét. Már a déli órákban kézműves foglalkozások, meseelőadások, tánc- és énektanítás hangolja az érdeklődőket az esti Parno Graszt, Tokos Zenekar és Háromszék Táncegyüttes vezette zenés programokra. Továbbra is a faluban foglalnak helyet a színházi és irodalmi előadások, valamint a komolyzenei koncertek. A tudatos életmód rajongóinak talán már nem kell bemutatni az Everness fesztivált, viszont az idei év újdonsága, hogy a két szervezőcsapat partnerségre lépett. Ennek köszönhető, hogy már reggeltől kezdődően jógaoktatás, bizalomfejlesztő játékok, önismereti diszkó várja a szellemi és testi felfrissülésre vágyókat, hogy aztán az esti órákban a Chill Zone nyugtató dallamainak adhassák át magukat. A nappali szórakozásra lehetőséget nyújtanak a szintén idéntől elérhető sportprogramok, amik nem csak a fesztivál területén, de a környék hegyein, fennsíkjain és folyóvizein is kipróbálhatóak földön, vízen és levegőben. Teqball, Beerpong bajnokság, siklóernyőzés, vízi- és hegyi túrák várják a komolyabb kihívások után áhítozókat.

 

Annak, aki bírja reggelig…

A Kisszínpad idén egyedi koncepcióval várja a családiasabb hangulatú koncertek rajongóit. A kora délutáni idősávban a teljesség igénye nélkül a Belau, az EGO SUM és a Funkorporation képviseli a magyar alternatív szcénát. Az éj leszálltával viszont előbújnak a keményebb dob- és gitárszólók, érkezik például az Eurovíziót is megjárt AWS, a Dope Calypso, a Dungaree és a Nagy-Szín-Pad! győztes Apey & the Pea.Ugyanez az időbeli felosztás lesz elérhető az elektronikus zene kedvelőinek is, bár itt szünet nélkül váltakoznak majd az ütemek minden nap kettőtől egészen másnap reggeli. A szombati délutáni open-air bulik budapesti nagykövete, a CityMatiné és legénysége gondoskodik a délutáni bemelegítésről, hogy aztán a naplementével egyszerre érkezzenek a dub, break és drum and bass helyi képviselői.

 

Az évről évre visszatérő vendégek beszámolója szerint, a fesztivál az oda látogató sok ezer embernek köszönhetően az évnek ebben a négy napjában egyedi atmoszférát kölcsönöz az egyébként is különleges környezetnek. Elnézve a fesztivál hivatalos himnuszához készített klipet, valóban varázslatos a helyszín, és a programokkal együtt garantáltan maradandó élményekkel távozik a látogató.

Double Rise Fesztivál, fesztivál, koncert

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek