Vujicsics 50. a szentendrei Skanzen különleges fesztiválján

2024/05/27  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Az idén 50 éves Vujicsics együttes jubileumi koncertet ad a Kandela Fesztivál amfiteátrumi színpadán június elsején, szombaton.

Fotó: Kása Béla

„Áldott dolog, hogy együtt vagyunk és ennyi év után is szeretünk együtt muzsikálni” (Borbély Mihály, Vujicsics együttes)

1974-ben alakult zenekar egykor Pomázról indult, ahol akkoriban egészen unikális módon az öreg zenészektől ún. “pusztafülű” gyűjtéssel sajátították el a délszláv zenéket a népzenei revival hajnalán és rögtön játszották is, először helyben, majd egyre több pesti táncházba hívták őket.

A zenekart az elmúlt öt évtized alatt számos díjjal – többek között Kossuth-, Magyar Örökség- és Príma-díjjal – ismerték el, és több film, valamint egy könyv is készült róluk. A nagy múltú együttes június 1-jén a Kandela Fesztiválon lép fel, ahol a fényfestők új és magával ragadó látványt teremtenek a Skanzen évszázados épületeiből.

Május 30. és június 1. között egyedi fényalkotások, remek előadók, nagykoncertek, táncházak, konferencia-program és különleges dunakanyari gasztronómiai kínálat várja az érdeklődőket a Skanzenban a Kandela Fesztiválon. A rendezvény középpontjában a hagyományok mélyről jövő tisztelete mellett a múzeum több száz éves épületeinek újszerű fényművészeti bemutatása áll. A hétvége során létrejövő nagyszabású szabadtéri fényalkotások remek lehetőséget kínálnak arra, hogy a nagyközönség ezúttal Budapest szomszédságában találkozhasson számos, világszinten ismert hazai fényművész alkotásával.

 

Vujicsics, Kandela, Skanzen

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek