Az élet 35 év után is a legjobb méreg: koncertfilm készült a Tankcsapdáról

2024/06/19  ·   Filmajánló   ·  koncert.hu

Még mindig nem unják legismertebb slágerüket (Mennyország tourist), koncertet csak a legvégső esetben mondanak le, a színpadon pedig mindig van legalább négy tartalék gitár, amelyeknek ráadásul saját nevük is van – derül ki abból a koncertfilmből, amelyben az interjúrészletek mellett 18 Tankcsapda-szám is elhangzik.

Vajon a Tankcsapda a Mennyország touristtal megy meghalni a színpadra?

A felvételek a debreceni Lovarda Hallgatói Kulturális és Konferenciaközpontban, a Tankcsapda 2023. december 29-i, telt házas koncertjén készültek. A koncertfilmben 18 dal hangzik el, többek között A világ posztol, a Fiúk ölébe a lányok, a Félre a tréfát vagy a Nem hagylak el, de olyan ikonikus Tankcsapda-slágerek is, mint az Adjon az ég, az Örökké tart vagy az Ez az a ház. A nézők megtudhatják, hogyan készülnek a zenészek a koncertekre, hogyan reagálnak arra, amikor a kezdésre várakozó tömeg a zenekar nevét skandálja, és miért mondják magukról azt, hogy „meghalni mennek a színpadra".

Kulisszatitkokra is fény derül: Sidlovics Gábor, vagyis Sidi például ragaszkodik ahhoz, hogy a színpadon mindig legyen legalább négy tartalék gitár, sőt a hangszereinek nevet is ad.

Elég gyakran előfordul, hogy szakad a húr, és akkor – mint a Forma-1-es kerékcserénél – gyorsan gitárt kell cserélni, hiszen a koncert nem állhat le" – mondja a filmben, megmutatva például Bébé, Everest és Féreg névre keresztelt gitárjait.

Koncertet csak a legvégső esetben mondanak le – volt, hogy Fejes Tamáshoz mentőt akartak hívni, ám a dobos ragaszkodott ahhoz, hogy előtte végigjátssza a dalokat, de Lukács László és Sidlovics Gábor is állt már színpadra törött lábbal, frissen műtött állkapoccsal.

Rockzenét csinálunk, de ennél jobban nem szoktuk definiálni magunkat. Én azt gondolom, hogy három hangszerrel lehet csinálni keményebb, lágyabb, melankolikusabb, kiabálósabb, bulizósabb és lassabb dolgot is, és a Tankcsapda elmúlt 35 évére ez kiválóan jellemző is. Ha valaki a zenekar dalai közül random meghallgat néhányat öt, tíz vagy tizenöt évvel korábbról, akkor – a saját stílusunkon belül – találhat mindenféle hangulatút" – mondja Lukács László, aki a koncertfilmben azt is megemlíti, hogy mit szeret a legjobban a zenélésben.

A Hajógyár YouTube-csatornáján található koncertfilmből kiderül az is, hogy mennyire sokszínű a közönségük, van-e kedvenc Tankcsapda-daluk, és mekkora kihívást jelent 35 év után megújulni – megtartva közben azt a Tankcsapda-képet, amit az emberek kialakítottak róluk.

A most bemutatott Tankcsapda-koncertfilmet megelőzően 2022-ben a Carson Comával, 2023-ban pedig Azahriah-val forgott koncertfelvétel.

 

Tankcsapdát állít a Budapest Open Road Days fesztivál a Műegyetem rakpartra

Tankcsapda, koncertfilm

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek