Az a típus vagyok, aki élete végéig várja a csodát – Kovács Kati életműkoncert a Kongresszusi Központban

2022/08/10  ·   Interjú   ·  koncert.hu, MTI

Életműkoncertet ad Kovács Kati szeptember 12-én a Budapest Kongresszusi Központban. Az ország egyik legnépszerűbb énekesnője több mint öt évtizede tartó pályafutása legjobb dalai közül válogat a koncertre, ebből az alkalommal válaszolt az MTI pár kérdésére.

Az a típus vagyok, aki élete végéig várja a csodát – Kovács Kati életműkoncert a Kongresszusi Központban

"Ez nagyon kiszámíthatatlan életforma, igazán kitartó természet kell hozzá, engem szerencsére erre találtak ki. Szeretem, hogy annyira változatos, hogy sokszor nem tudom, mi lesz holnap. Közben persze a pandémia mindannyiunk életét megváltoztatta, sokszor engem sem ismertek fel maszkban, csak ha megszólaltam. Mostanában megint sokan akarnak velem szelfizni, ami jó dolog" – mondta a Kossuth-díjas előadóművész az MTI-nek.

Az is elmondta, hogy idén végre sokkal több fellépése volt, többet utazott, mint az előző két évben.

"A nagy slágereket elvárja a közönség, ezért sem szabad kihagyni a műsorból, de én is hozzájuk nőttem az idők során. A nézők emlékei a dalokhoz kötődnek, különböző családi eseményeiket kapcsolják hozzájuk, ugyanakkor nekem is számos dolgot előhoznak a múltból. Több mint ötszáz dalt elénekeltem már, hatvan-hetvennek magam írtam a szövegét, többségük emberi történeteket mesél el" – fejtette ki a művész.

A tervek szerint a szeptember 12-i koncerten elhangzik mások mellett a Most kéne abbahagyni; az Úgy szeretném meghálálni; A régi ház körül; az Add már Uram, az esőt!; a Nálad lenni újra jó lenne vagy a Ha legközelebb látlak. Kovács Kati hozzátette, hogy újabb dalok is lesznek, és a zenei hangzást szimfonikus zenekar egészíti ki.

"A koncerteket mindig igyekeztem könnyedén venni, úgy kezelni, hogy ne kötelességnek érezzem, hanem megmaradjon szórakozásnak. Ezért ha tehetem, minél később szeretem megtudni, mikor és hol lépek fel legközelebb. Terveim között szerepel a közeljövőben néhány koncert különleges zenekarokkal, de erről még nem beszélnék."

Kovács Katinak az évtizedek során nagyon sokan írtak dalt, a zeneszerzők között volt például Koncz Tibor, Lerch István, Presser Gábor, Szörényi Levente, Bágya András, Gábor S. Pál, a szövegírók sorában találhatjuk Szenes Ivánt, Bradányi Ivánt, S. Nagy Istvánt, Adamis Annát, Sztevanovity Dusánt vagy Demjén Ferencet. Sajnos közülük többen már nem élnek.

"Koncz Tibor, aki a legtöbb dalomat írta, ma is rendelkezésünkre áll, bár egy ideje már nem vállal fellépést. Szintén számíthatok Duba Gábor szövegíróra, ők ketten írták Az én napom című dalt, amely néhány éve született. Sok jó dalom van, amely a rádiókban sajnos nem hallható. Nagyon szeretem a Forgószél című lemezemet, amely éppen harminc éve jelent meg Holló József zenéivel és Vilmányi Gábor szövegeivel, de ezeket a számokat gyakorlatilag soha sehol nem játszották" – idézte fel az énekesnő.

Mint mondta, nagyon szeretne egy csupa új dalt tartalmazó lemezt készíteni, de ha az nem szól a rádióban, vagyis nem tud eljutni az emberekhez, akkor nem sok értelmét látja.

"Szerintem az igazi egyéniségek időtlenek, gondoljon akár Tom Jonesra, Demjén Rózsira vagy Charlie-ra".

Kovács Kati dalait sok külföldi előadó is feldolgozta, a nyolcvanas években például Dalida (Elfutok), 2010-ben pedig Christina Aguilera (Add már Uram, az esőt!). Az énekesnő Rock and roller című slágerére, Presser Gábor szerzeményére a közelmúltban a Csík Zenekar varázsolt új folkos-rockos verziót Presser és Karácsony János bevonásával, természetesen az énekesnő hangjával.

"Minden ilyen zenei kirándulás nagyon szórakoztató és érdekes számomra. Magam is szeretek kísérletezgetni, nem a múlt foglalkoztat, előre tekintek. Úgy tartom, hogy a régi dalok maiak, ha ma, a mai hangommal adom elő őket. Az a típus vagyok, aki élete végéig várja a csodát és keresi az új zenei kalandokat" – mondta végül Kovács Kati az MTI-nek.

Kovács Kati, életműkoncert, Kongresszusi Központ

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek