Lábas Viki: „Nem onnan szeretném folytatni, ahol abbahagytam”
Az én szívem játszik – ezzel a címmel tartott összművészeti estet Lábas Viki a MÜPA Fesztivál Színházában. Az énekesnő a Margaret Island feloszlása után saját útján folytatja a zenélést: új dalokat ad ki, illetve összeállította saját összművészeti estjét, amelyben a zene mellett megjelenik a próza és a tánc is, de Viki szerint még több is rejlik a darabban.
Bródy János: „Egy korszakzáró koncerthez jól illik egy korszakváltó választás”
Bródy János április 11-én nagykoncertet tart a Papp László Budapest Sportarénában, amely Az első 80 év című legújabb lemezét, egyben egyfajta korszakzárást ünnepel majd. A magyar könnyűzene ikonikus alakja gondosan tervezi a koncertet, hiszen méltóképpen szeretné lezárni ezt a...Gerendai Károly: A Sziget kicsit olyan, mint a Rubik-kocka
A Blikk friss interjújában Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója és korábbi vezetője beszél arról, hogy nyolc év után ismét átveszi az irányítást a rendezvény fölött, miután a fesztivál jövője tavaly év végén komoly kérdésessé vált.Szép lassan felnőtt a Mehringer
Mehringer Marcival a Banana Records, a Superar Zeneművészeti Alapítvány és a SPAR összefogásával készülő SUPERALBUM projekt sajtótájékoztatóján beszélgettünk a Budapest Parkban, az albummal kapcsolatos cikkünk linkje a beszélgetés végén megtalálható!Mindig a jelen történései foglalkoztatnak – Koncz Zsuzsával beszélgettünk
Még 1 Aréna címmel ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában Koncz Zsuzsa 2025. október 18-án. Az énekesnő immár tizenötödik alkalommal lép a legendás koncerthelyszín – eme legendába beletartozik elődje, a BS is – színpadára. Ezeket a koncerteket igyekeztünk összegezni...Szelídség és mások embernek tekintése – interjú a jubileumi koncertjére készülő Tolcsvay Lászlóval
Tolcsvay 75 - jubileumi koncert lesz 2025. március 27-én az Erkel Színházban. Ennek apropóján fogadott minket egy interjú erejéig a Kossuth-díjas Tolcsvay László, akivel életművéről, a műsor összeállításáról és a koncert üzenetéről beszélgettünk.A boldogság körbejár
Merry-go-round, vagyis a boldogság körbejár. Nagy-Britanniában ez a kifejezés jelöli azt a zenélő körhintát, amelyen aranykantáros lovacskák repítenek el kicsiket és nagyokat a csodák birodalmába. A Merry Go Round akusztikus duó ezt a varázslatos hangulatot szeretné továbbadni a...A Bohemian Betyars mindig is arról szólt, hogy azt csináljuk, ami belőlünk jön, ami igazán a miénk...
Tavaly ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját a Bohemian Betyars. A szülinapi bulikon kívül – amelyek nem sokban különböztek egy átlagos BB-koncerttől – a zenekar korábban soha nem látott kollaborációkkal lepte meg a rajongókat, két komoly presztízsű, külföldi...Új színeket hoz 2025-ben a Blahalouisiana – interjú
A Sötét Villám album korszaka után 2025-ben új színekkel érkeznek a Blahalouisiana dalai, máris itt az első, az Amore (de nem veled). Hogy mik is ezek a színek és mit jelentenek a zenekar számára, arról Jancsó Gábort és Schoblocher Barbarát kérdeztük.Ezúttal az elgondolkodtató dalok kerülnek előtérbe: Csepregi Éva a Korszakok koncertről
Csepregi Éva január 18-án Korszakok címmel készül nagykoncertre az Erkel Színházban. Ennek apropóján kérdeztük, de szóba került a januári életműkoncert is, illetve az, hogy pontosan milyen korszakokat különít el a karrierjében.Erdők, lépcsők, csillagok – és lemezbemutató. Interjú a Liana zenekarral
A Liana zenekar első albuma pénteken október 25-én jelent meg "Erdők, lépcsők, csillagok" címmel, előtte pár nappal pedig a Tűzből című dalból készült videóklipet is bemutatták. A lemez anyagát november 7-én a Gödör Klubban hallhatja a közönség.A semmiből váltak rendkívül népszerűvé: Milky Chance
Philipp Dausch és Clemens Rehbein az MTI-nek adott interjút a tegnapi anagyszínpados koncertjük előtt a backstage-ben.Esélyt adni a finomabb zenei világoknak – a KOBUCI Kert tizennegyedik évada
Jazz, blues és világzene – a tizennegyedik évadban is a minőségi élő zene közösségteremtő ereje mellett elkötelezett az óbudai KOBUCI Kert. Az új szezonról és a peremműfajok kultúraformáló erejéről beszélgettünk Nagy Krisztiánnal, a Kert menedzsmentjének egyik tagjával.








































