Mama, kérlek: ma estig minden megtekintés 1 forintot fial, hajrá!

2020/05/03  ·   Jószolgálat   ·  Labancz Andrea

Hétfőn debütált a YouTube-on Bródy János ikonikus dalának újragondolt verziója, amelyben négy hazai sztárelőadó énekel. A megtekintések pedig jótékony forintokat érnek!

Mama kérlek

Rúzsa Magdi, Lábas Viki, Járai Márk és Horváth Tamás kapott felkérést a Strand Fesztivál szervezőitől, hogy több tízezer fesztiválozó nevében mondjanak köszönetet minden anyukának ebben az emberpróbáló helyzetben. 

Az 1978-ban Bródy János tollából született dalt annak idején Koncz Zsuzsa által ismerte és szerette meg az egész ország, ami így 42 év távlatából is megunhatatlan sláger, és egyben méltó köszönet az édesanyáknak. A frissített változat alkotói most egy werkfilmben mesélnek arról, hogy mit jelent nekik ez a dal, és az is kiderül, hogyan készült a felvétel. 

A Mama kérlek 2020-as verziója hétfő óta elérhető, és a MOL hozzájárulásának köszönhetően egészen vasárnap éjfélig minden egyes megtekintés után 1 Ft-tal gazdagodik az autista gyereküket egyedül nevelő, hátrányos helyzetben lévő anyukákat támogató Együtt az Autistákért Alapítvány.

Kattanjatok rá ti is!

Mama kérlek, Strand Fesztivál, új klip, Rúzsa Magdi, Lábas Viki, Járai Márk, Horváth Tamás, Bródy János, Anyák napja, 2020

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek