Visszatér a Kistehén!

2020/11/12  ·   Jószolgálat   ·  koncert.hu

Egyelőre nem a Sziget fesztivál kabalafigurájaként – a legborúsabb előrejelzések szerint egyelőre még veszélyben vannak a 2021-es fesztiválok, hanem a Magyar Természetvédők Szövetsége Életigenlő petíciójának arcaként. A most induló Bólints rá! kampány keretében a Kistehén a hétköznapi életben is alkalmazható, konkrét megoldásokra hívja fel a figyelmünket.

A Kistehén rábólintott

A Covid19-világjárvány terjedéséhez nagymértékben hozzájárult a modern életformánk. Elvettük az állatok élőhelyeit, így megnőtt az állatról emberre terjedő betegségek száma, a globális világ miatt a koronavírus gazdasági, társadalmi következményei az egész emberiség számára pusztítóak. Ebben a rendkívül nehéz, embert próbáló helyzetben mindannyiunk kedvence, a kultikus Kistehén figura újra színre lép és segít.

"Boldog voltam 2002-ben, a figura Sziget-reklám sikerével, de úgy érzem, a Kistehén most találta meg az igazi helyét, az Életigenlő Bólints rá! kampány arcaként, ahol tényleg mindannyiunkon tud segíteni" – mondta Kollár-Klemencz László zenész, költő, író, a Kistehén egyik alkotója.

A kampány az életvidám és humoros Kistehénnel és számos népszerű, elismert emberrel szövetkezve azt kéri, hogy ne térj vissza a régi életedhez – aminek következménye az éghajlatváltozás, a természet és állatok eltűnése, a gazdagok és a szegények közötti szakadék növekedése, az emberek elvándorlása, a világjárványok – hanem egy jobb és élhetőbb jövőre Bólints rá!.

A Kistehén rajzfilmek felhívják a figyelmünket az egyszerű energiatakarékosságra, a helyi termékek, gazdaságok jelentőségére, az együttműködések fontosságára és arra, hogy ne csak a technikai megoldásokban higgyünk, a problémák végső oka mi magunk vagyunk. Fogyasztás helyett boldogság – pénz helyett élet! A Kistehén rajzfilmek fülbemászó dalait Kollár-Klemencz László szerezte és adja elő. 

A Bólints rá! kampányhoz  Berg Judit, Böjte Csaba, Hajós András, Havas Dóra, Kovács András Péter, Ónodi Eszter, Pokorny Lia és Vecsei H. Miklós is csatlakozott. Ők Török Ferenc Balázs Béla-díjas filmrendező készülő kisfilmjeiben vallanak majd arról, hogy miért fontos számukra a természeti értékek megóvása, a helyi felelős gazdálkodás támogatása, gondolkodásunk és értékrendszerünk megújulása, valamint hogy ők maguk mit tesznek mindezek érdekében. 

A petíciót itt lehet aláírni. Bólints rá!

 

Madonna és Sting is nemet mond a vírus előtti életünkhöz való visszatérésre

Kistehén, jószolgálat, Sziget, Bólints rá-kampány, covid, természetvédelem

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek