47 éves brit rapper életét vette el a koronavírus

2020/05/08  ·   Karanténban a világ   ·  Labancz Andrea

Mindössze 47 év adatott meg a földi létből a Mercury-díjra jelölt brit rapper, Ty számára, aki április eleje óta volt kórházban – adta hírül az MTI.

Fotó: The Vinyl Factory

Ben Chijioke, művésznevén Ty a brit hiphop legismertebb úttöröje volt. Karrierjét a kilencvenes évek végén indította be igazán, majd 2001-ben jelentette meg debütáló albumát Awkward címmel. 2003-as Upwards korongját jelölték Mercury-díjra, amit végül a Franz Ferdinánd vitt el az orra elől. Összesen öt stúdióalbumot készített élete során, legutóbbi 2018-ban jelent meg.

A rapper korábban olyan neves előadókkal/csapatokkal dolgozott együtt, mint a Shortee Blitz, Drew Horley, Tony Allen, Roots Manuva, vagy a legendás De La Soul.

A nigériai bevándorlók gyermekéből lett rapsztár koronavírus-fertőzöttként került kórházba még április elején, ahol mesterséges kómában tartották, hogy segítsenek szervezetének a betegség legyőzésében. Állapota javult, és április közepén már ébren volt, majd nem sokkal később kikerült az intenzív osztályról is. Áthelyezték a fertőzőosztályra, ahol sajnos a múlt héten tüdőgyulladást kapott, és csütörtökön szervezete végleg feladta a harcot.

A brit filmsztár, Idris Elba "az angol hiphop úttörőjeként" emlékezett meg a rapperről, akit régóta ismert. Mint Instagramján írta, megviselte a zenész halálhíre.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Idris Elba (@idriselba) által megosztott bejegyzés,

 

A színész Noel Clarke (Sötétségben - Star Trek) a Twitteren írt arról, hogy Ty a barátja volt. "Ma a Covid elragadta. Maradjatok otthon. Ez nem tréfadolog" - figyelmeztetett.

 

Gilles Peterson brit rádiós DJ arról írt, hogy Ty nagy szerepet játszott a hiphop és a rap angliai fejlődésében. Véleménye szerint a mai rappernemzedék sokat köszönhet neki - ő nyitott kaput.

Nyugodjék békében! :(

Ty, rapper, vírus, járvány, gyász, 2020

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek