A Kiscsillag szerint a garázskoncert...

2020/08/01  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

Gulyás Gergely bejelentése óta edzésben tartja a zenei szakma képzelőerejét, mit is takarhat az általa említett "garázskoncert" kifejezés, a megközelítést egyelőre a teljes tanácstalanság jellemzi...

A Kiscsillag szerint a garázskoncert...

A Kiscsillag szerint:

"Bár a “garázskoncert” Magyarországon nem sok mindent jelent, de gondolom, valahogy arra próbáltak utalni vele, hogy az épp nekiinduló, karrierjük elején lévő, kisszámú közönségnek játszó bandákat támogatnák, ami szerintünk helyes.
Az más kérdés, hogy ezzel a háttéripart hogy fogják megmenteni (szinte minden zeneipari résztvevő kiemelten fontosnak tartja az ő megsegítésüket), hiszen e zenekaroknak sokszor nemhogy technikai személyzetük nincs, de gyakran normális, használható alapfelszereléseik sincsenek (hangszer, erősítő stb.)
A következő probléma a Magyar Turisztikai Ügynökség mint lebonyolító. Eddigi ténykedése nem a terepen végzett aprómunka miatt lett nevezetes, sokkal inkább, hogy a NER állandó kedvezményezettjeinek egy kifizetőhelye.
Szóval megint nem tudunk semmit, megint mindenki találgat, amit tudunk: nem megyünk idén fesztiválozni, folytatjuk a már júliusban elkezdett turnét, és amire biztosan számíthatunk, az a maximum 500 ember, aki ott lesz a Kiscsillag500 turné valamelyik állomásán.
Ahogy a Lecsó mondaná, mikor induláskor beül a buszba: ROKK-rokk-ROKK!"

 

 

garázskoncertek, Gulyás gergely, Kiscsillag, turné

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek