A világot nem lehet örökre karanténba zárni

2020/05/22  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu, MTI

Ezt Francesco Vaia olasz orvosprofesszor, a fertőző betegségekre szakosodott római Spallanzani kórház igazgatója mondta a nemzetközi sajtónak, benne az MTI-nek adott közösségi interjúban csütörtökön.

Fotó: Korhan Erdol (Pexels)

A professzor kijelentette, támogatja a korlátozások enyhítését a mindennapi életbe való fokozatos visszatéréssel.

"Mindent újra kell nyitni, lehetetlenség az egész világot karanténba helyezni, az élet befagyasztása haszontalan, mivel nem szolgálja a járvány megállítását" – hangoztatta.

Hozzátette, egyetért a határok megnyitásával, ha az eddig követett óvintézkedéseket országok és egyének továbbra is szigorúan betartják. Úgy vélte, a hatóságoknak folyamatosan szűrniük kell a fertőzötteket, de sokat számít a személyes felelősség is, ami például azt jelenti, hogy "tünetmentesen", de 37,5 foknál magasabb testhőmérséklettel nem szabad emberek közé menni.

"A vírus nem tűnik el magától, az óvintézkedések további betartásával segíthetünk neki távozni" – mondta az orvosprofesszor.

Kifejtette, minden epidémia ereje egyszer csak csökken a tünetek enyhülésével vagy eltűnésével, ami fertőzési szempontból veszélyesebbnek számít. Ezért kell továbbra is kiemelten vigyázni a krónikus betegekre és idősekre.

"Bűncselekményt követ el, aki szájmaszk nélkül megy tömegbe" – fogalmazott.

 

Fotó: Dürer kert

 

 

A Linkin Park Hybrid Theory-maszkokat dobott piacra

A Linkin Park Hybrid Theory-maszkokat dobott piacra

Még mielőtt valaki azzal jönne, hogy keresni akarnak a járványon, elmondjuk, a bevétel a Covid 19-segélyalapokat gazdagítja majd, amelyből a krízis miatt szorult helyzetbe került zenészeket támogatják.
 
A Megadeth maszkot ad ajándékba a póló mellé

A Megadeth maszkot ad ajándékba a póló mellé

Nem arról van szó, hogy rárepülnek a koronavírus-bizniszre: miközben mi arra biztatjuk a rajongókat, hogy vásároljanak a zenekaroktól, hogy legyen valami bevételük a nullához képest...

 

karantén, pandémia, Covid 19, újranyitás, maszk

 

 

Szólj hozzá!


De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy...

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével – SZIN 2026

Rekordközeli, mintegy 110 ezres látogatószámmal zárta idei szezonját a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol testközelből érezhettük, hogy a nagyszínpados koncertek és a nemzetközi sztárok mellett a családias, élhető hangulat idén is főszerepet kapott.

A zenekar marad, a turné véget ér – Budapestre ér az Uriah Heep búcsúkörútja

A hard rock úttörő zenekara közel hat évtizedes működés után fokozatosan visszavonul a hosszú világturnéktól: a Uriah Heep több éve zajló búcsúturnéja keretében Budapestre is ellátogat. A The Magician's Farewell október 28-án a Barba Negrába érkezik, és hozza magával a skót Heavy Pettin'-t is.
Új koncertek