A zenei szerkesztők mostohagyerekei is hallatják a hangjukat a karanténból

2020/04/09  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

Karanténból szól a nóta elnevezéssel online platform indul a Facebookon, amely péntektől naponta élő produkciókat közvetít a magyar népzenei, cigányzenei és dzsessz színtér szereplőitől.

 Fotó: Roby Lakatos/FB

A felület szeretne bemutatkozási lehetőséget biztosítani tehetséges, de kevésbé ismert alkotóknak, ezért az ország teljes területéről és a határon túlról is várják azon népzenei, cigányzenei vagy dzsessz műfajban alkotó művész és formáció jelentkezését, aki otthonról zenei produkciót tud közvetíteni. Jelentkezni a karantenbolszolanota@gmail.com e-mail címre küldött rövid zenei videóval lehet. A műfaji megkötésen kívül más kritérium nincs, de a beérkezett anyagok válogatáson esnek át.

Bár érdeklődés lenne rá, a műfaj képviselői szerint Magyarországon a népzenei, cigányzenei és dzsessz produkciók élő sugárzása szinte minimális. Az oldal egyfajta gyűjtőhely, közösségi platform lehet, ahol a művészek és a közönség jobban megismerheti egymást, és talán a zenei szerkesztők is kedvet kapnak ahhoz, hogy többet sugározzanak a magyar zene eme három, egyébként komoly gyökerekkel bíró, népszerű szegmenséből.

Meg aztán, ezek a zenészek is otthon ragadtak a járvány miatt,  s a muzsikusok nem csak a létfenntartáshoz szükséges bevételeiktől estek el, hanem a közönséggel való közvetlen kapcsolattól, az előadás lényegétől, az együttes alkotás lehetőségétől is. Ezek a tényezők elengedhetetlenek egy zenész mentális egészségének fenntartásához, képviseljen bármilyen műfajt.

Az indulást követően az oldalon minden este 18 órától lehet élő produkciókat követni, ezeket a zenészek saját otthonukból sugározzák 45 perces blokkokban. A közvetítések április 10-én pénteken indulnak, az első hétvégén a népzenei formációk közül Magyar Bori, a Magyarhang zenekar, a cigányzenei fronton ifj. Sárközy Lajos, illetve Dani János és családja, valamint Seres Vilmos és zenekara tűnik fel, a dzsessz színtérről pedig Lamm Dávid és a Varga-Egri-Jónás Quartet élő bejelentkezését kísérhetik figyelemmel az érdeklődők, de koncertet ad a Swing á la Django is.     

A produkciók kiválasztása folyamatban van, a következő hetekben Roby Lakatos, Micheller Myrtill, Kozma Orsi, Szirtes Edina Mókus, Oláh Krisztián és Horányi Juli nevével is biztosan találkozni lehet az oldalon. A tervek szerint a későbbiekben nemcsak videók láthatók itt, hanem egyéb tartalmak is.

A Karanténból* szól a nóta Facebook oldala a található.

 *Az elnevezés a Jó ebédhez szól a nóta című, immáron kultikus rádióműsor címének áthallása. A műsor eredeti címe egyébként Nóta-kívánságműsor volt, az első adás 1993. szeptemberében ment le az egykori Petőfi Rádióban. Van egy (több...) korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna...

népzene, cigányzene, dzsessz, jazz, Karanténból szól a nóta

 

 

Szólj hozzá!


Két nem hétköznapi koncert hétköznapokon a Parkban

Két nem hétköznapi koncert hétköznapokon a Parkban

Bulizni hétköznap nem nagyon szokás, kivéve talán a kispénteket, ami a csütörtök. De most nem csütörtököt mondunk, hanem keddet és szerdát,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Respect to the vibe! A DJ neve: Padre Guilherme

Évtizedeken át elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy pap techno- vagy metallemezzel kerüljön be a világsajtóba... Az elmúlt pár évben két ilyen történet is bejárta a világot: Portugáliában egy DJ-papból lett fesztiválsztár, Görögországban pedig egy ortodox atya Techno in a Monastery című dala kavarta fel az állóvizet. Az előbbi,...

Kóbor Léna újragondolta a Gyöngyhajú lányt

Kóbor Léna felénekelte édesapja, Kóbor János és az Omega legendás szerzeményét: a Gyöngyhajú lányban édesapjának örökségét vitte tovább azzal, hogy a Fonogram-díjas Lotfi Begivel közösen újraalkották a hazai zenetörténelem egyik legmeghatározóbb felvételét.
Új koncertek