Backstreet's Back! - Új dallal jelentkezett a 90-es évek sztárcsapata

2018/05/23  ·   Klippremier   ·  Labancz Andrea

Ha a legendás kilencvenes évekről beszélünk, kapásból három meghatározó fiúcsapat jut az eszünkbe: az egyik a Justin Timberlake szólókarrierjét megalapozó 'N Sync, a másik a Robbie Williams szólókarrierjét megalapozó Take That, a harmadik pedig a mai napig aktív Backstreet Boys.

Fotó: Backstreet Boys facebook

Akkoriban a három csapat rajongótábora között folyamatos volt a beszólogatás, és ment a győzködés ezerrel, miért kéne a másik oldalra állnunk... Aztán az idő mindegyik bandának betett, és ahogy az akkori őrjöngő tinilányokból komoly családanyák váltak, a szebb napokat is megélt fiúknak be kellett látniuk, hogy ideje átadni a színpadot a következő generációnak. Bár a csapatok feloszlása után jó néhány tag próbálkozott szólóban is megmutatni tehetségét, az említett két úr kivételével ez nem igazán jött össze.

Az 'N Sync 2002-ben végleg eltűnt, a másik két banda próbálkozott a visszatéréssel, de már nem volt akkora durranás, mint a kezdetekkor. Viszont most, hogy hasít a retró és egyre több méltán elfeledett formáció tér vissza a showbizniszbe, talán a Backstreet Boys is újra rivaldafénybe kerül. A fiúk pár hete épp egy hajó fedélzetén ünnepelték megalakulásuk 25. évfordulóját, ráadásul úgy, hogy Spice Girls jelmezbe bújva playbackelték el a lányok két slágerét. A produkció inkább szánalmas volt, mint vicces, kaptak is érte hideget-meleget az internet népétől.

Fotó: Backstreet Boys instagram

Most viszont új dallal és hozzá passzoló táncos videóval próbálják kiengesztelni a duzzogókat. A “Don’t Go Breaking My Heart” címre keresztelt nóta videóváltozata a jól megszokott, nem túl mélyen szántó gondolatokkal tűzdelt szövegvilággal, a BB hangzásvilágának frissített verziójával – és a negyvenes korhatárra való tekintettel, könnyített táncmozdulatokkal igyekszik megnyerni a fiatalságot.

Azt nem tudni, hogy az eddigi megtekintők számából milyen arányban fordulnak elő a tinilányok, de pár nap leforgása alatt már majdnem 10 milliós nézettséggel büszkélkedhetnek. A dal egyébként a csapat készülő 9. stúdióalbumának beharangozója is egyben, ami a tervek szerint idén ősszel kerül a boltokba. Csak találgatás, de ha már ennyire jól érzik magukat újra ebben a közegben, talán jövőre egy nagyobb turné keretében még hazánkat is útba ejthetik... ;)

A formáció jelenleg az USA-ban turnézik.

Backstreet Boys, Don't Go Breaking My Heart

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek