Belógtak az elhagyatott lepencei strandra gerilla klipet forgatni

2024/08/16  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Gerilla klipet forgatott a 2022-es A DAL-ból is ismert, idegen világokból inspirálódó magyar zenekar, a Third Planet.

Fotók: Kovács Péter Joel, Third Planet

Az 1981-ben megnyitott Lepencei Strandfürdő ugyan nem volt az ország legnépszerűbb fürdője, a korbeli források szerint nem áztak a remélt tömegek a különleges építészeti megoldásokat (Zsuffa András tervezte) rejtő komplexumban, de szerintünk az egyik legszebb magyar strand volt, ráadásul termálvízzel.

"A hegy vonalát követő medencék három szinten, lépcsőzetesen helyezkednek el, egyik irányban mind a Duna felé nyíló panorámával, a másik irányba a hegyoldal és az erdőség felé, amelybe szinte beleolvadnak. (...) Olyan ez, mint egy »kifordított görög színház«, ahol a nézőtér nem a színpad felé — a központra — irányul, hanem ellenkezőleg, legyezőszerűen szétnyílik több mint 180 fokban a kilátás felé" – írta róla az Építészfórum.

2007-ig tartott az első élete, azóta fellelkesülések, lelohadások, perek, ide-oda pakolt köz-és egyéb pénzek, valamint grandiózus tervek kísér(t)ik tetszhalott állapotát. Állítólag itt 2025-ben egész évben nyitva tartó – a strand csak szezonális volt, ezért nem érte meg fenntartani – élményfürdő, szaunavilág nyílik és luxusvillákat is felhúznak köré...

Most ebből még semmi sem látszik, sőt.

Az idő múlásával valami teljesen új jelenséget alkotott belőle a természet – és az utca művészei, most pedig a Third Planet értelmezte újra: számukra a szabadság szimbólumává vált.

“Átböngésztem a fél internetet helyszínek után kutatva, de valahogy semelyik nem fogott meg úgy igazán. Persze, hogy amikor teljesen másban voltam, akkor jött szembe velem egy cikk, ami a Lepencei Strandfürdő hányattatott sorsát vette végig a bezárásától napjainkig. Leesett az állam” – emlékszik vissza Jakus Dániel, a zenekar bassziusgitárosa.

“Elérhetőséget nem találtunk, belépést tiltó táblát nem helyeztek ki, így ahelyett, hogy elengedtük volna, “beszöktünk”… ha a szabadságról szól a dalunk, nehogy már a vélt félelmeink tántorítsanak el attól, hogy itt forgassunk” – tette hozzá Bernáth Kornél, a zenekar énekes-frontembere.

“Durva belegondolni, hogy mennyire rizikósak es egyben izgik is ezek a low budget klipek. Nincs körülötted egy full profi stáb, mindent magadnak kell megoldanod. Hálásak lehetünk, hogy magunknak is meg tudjuk ezt valósítani” – mondta el Nes (Nagy Ágnes), a zenekar énekesnője.

A klipet Jakus Dani rendezte, vágta és utómunkázta, felesége, Jakus Lotti felelt a stylingért, az operatőr pedig ismét Kovács Péter Joel, gyerekkori barátjuk volt.

 

 

Amikor először beálltunk a boltívek alá és elénk tárult a Dunakanyar, mintha egy idegen világba csöppentünk volna. Tökéletes volt minden részlete, a “KÉNE IDE EGY BULI!!!” graffiti pedig csak hab volt a tortán” –  emelte ki Szigeti Máté, a zenekar gitárosa, és mind vele, mind a graffiti tartalmával egyetértünk!!!

 

Third Planet, lepence, gerilla klip

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek