Csuklottam, amikor megkerestek: a metálbanda bevette Pásztor Annát a tagjai közé

2022/06/20  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Persze, csak egy szám erejéig: a Down For Whatever új dalát a frontember, Diószegi Kiki az énekesnővel álmodta meg.

Csuklottam, amikor megkerestek: a metálbanda bevette Pásztor Annát a tagjai közé

A modern metálban utazó Down For Whatever tagjai immáron hét éve zúznak a színpadokon, ám nem csak a koncertekről és a fesztiválokról lehet ismerős a zenekar. Tavaly A Dal című televíziós dalversenyben is láthatták őket a nézők.

A frontember többször is vendégszerepelt más zenekarok anyagaiban (Hooligans Mudfield, Phoenix RT.,AWS), saját dalaihoz viszont még sosem hívott vendégművészt a csapat, ezért is számít rendhagyónak a zenekar legújabb klipes szerzeménye, amelyben Pásztor Annával üvölt versenyt az énekes.

"A nemzetközi példákat nézve úgy látom, nagyon érdekes, ha teljesen más zeneiségből érkező énekesek vagy zenekarok összefonódnak, mert ilyenkor tök izgalmas végeredmények születnek. Ilyen például az Ed Sheeran-Bring Me The Horizon szám is, ami nekem kifejezetten tetszik" – mondta a DFW énekese.

"Nagyon szerettem volna, ha egy énekesnőt hívunk, és ahhoz képest, hogy Anna stílusa, a színpadon való megjelenése, meg a dalai mások, valahogy mégis köthetők a mi világunkhoz. Ahogy íródott a dal, nekem egyébként rögtön az ő hangja szólalt meg a fejemben. Szinte hallottam, hogy a verze mennyire jól állna neki."

Pásztor Annának egyszer már volt hasonló felkérése, s bár a rock nem áll olyan távol a metáltól, mégis tartott attól, hogy a közös munka mennyire lehet működőképes.

„Csuklottam, amikor Kikiék megkerestek. Mindig félek az ilyen kollaborációktól, mert úgy gondolom, a saját magam által írt dalokat tudom a legjobban előadni, hiszen azok lélekből jönnek. Ez a dal viszont valamiért azonnal megtetszett, és ami nagyon érdekes, hogy pont a felkérés előtt pár nappal írtam egy mondanivalójában nagyon hasonlót magamnak is" - mondta Pásztor Anna.

A friss nóta élő premierje a soproni VOLT Fesztiválon lesz, ahol június 23-án áll színpadra a Down For Whatever az Anna & the Barbies pedig éppen holnap lép fel a Müpában egy spéci produkcióval, július 17-én pedig az EFOTT-on láthatjuk őket.

Down For Whatever, Pásztor Anna

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek