Egy férfitól elvárják, hogy uralkodjon az érzelmei felett

2023/01/18  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Társadalmi sztereotípiák ihlették a Meg Egy Cukorka legújabb klipjét, amelynek forgatásából ukrán filmesek is kivették a részüket, megjelenését a háború is befolyásolta.

Egy férfitól elvárják, hogy uralkodjon az érzelmei felett

A rendező mellett a klip stábját is olyan fiatal filmesek alkották, akik határon túl ragadtak a háború miatt vagy folyamatosan ingáznak Ukrajna és más országok között. Ez okozott nehézségeket is, hiszen a klipnek tavaly kellett volna megjelennie, azonban Ivan Kolpaque, a klip vágója Ukrajnából dolgozott, ahol a bombázások és a téli áramhiány meglehetősen megnehezítette a munkafolyamatokat.

A rockzenekar legutóbbi, KERESEM című nagylemezének egyik közönségkedvenc dalához is Kateryna Kotsiuba rendezésében készült klip. Az ukrán filmkészítő tavaly kereste meg a zenekart, miután Magyarországon talált menedéket a háború elől.

Az új klip a klip három zátonyra futott kapcsolat történetét mutatja be, pontosabban azt, ahogyan a férfi szereplők szembesülnek a nosztalgia keserédes érzésével, a múlt emlékeinek fájdalmaival.

"A társadalom azt diktálja a férfiaknak, hogy viselkedjenek 'férfiasan' az élet minden területén. Mindenki megérti azt a nőt, aki sír vagy érzékeny, de egy férfitól elvárják, hogy uralkodjon az érzelmei felett és mutassa erősnek magát. A valóság azonban nagyon távol áll ezektől az elvárásoktól, ezzel pedig belső konfliktusoknak teremt helyet. Ezért szerettem volna megmutatni a férfi érzelmeket a veszteség érzelmein keresztül, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy a férfiak is sírnak" – meséli a feltörekvő ukrán filmes.

"Sajnos én olyan srác vagyok, akibe belenevelték, hogy sírni ciki. Hiába tudom mai fejjel, hogy nem az, képtelen vagyok rá. Nem is emlékszem mikor sírtam utoljára, pedig fontos lenne, hiszen ez egy szelep, amin le lehet vezetni a feszültséget. Úgy hiszem, hogy ezért kezdtem el dalokat írni, hogy valahol mégis távozhasson belőlem az, amit sírással nem engedek ki magamból. Az erősebben sikerült dalaim születésekor azért kicsordul egy-két könnycsepp, meg szipogok kicsit. Ez is haladás. A klipben lett volna rólam sírós snitt és a forgatáson addig el is jutottam, hogy kiguruljon egy-két könnycsepp. Persze nyilván nem akkor, amikor forgott a kamera" – meséli Hárs Barna, a dal szerzője, akivel ide kattintva pedig egy friss interjút olvashattok, amiben korunk párkapcsolati válságáról vall.

Meg Egy Cukorka, Kateryna Kotsiuba, Hárs Barna

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek