Európai turnéra indul King Krule, sajnos egyelőre nincs magyar dátum

2020/02/15  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

A jellegzetes hangú brit zenei zseni, Archy Marshall, – azaz King Krule – két évvel ezelőtt a magyar közönség előtt is bizonyított egy telt házas A38 Hajós koncert alkalmával.

Nagyra értékelte a depressziót King Krule

2013-ban debütáló albumával, a "Six Feet Beneath the Moon"-nal már belopta magát a hallgatóság és a zenei kritikusok szívébe. Ezt a hatást még inkább megspékelte 2017 októberében megjelent "The OOZ" című lemezével, így nagy várakozás övezi következő kiadványát, a "Man Alive!"-ot, ami február 21-én érkezik. Kaptunk róla egy ízelítőt a napokban megjelent "Alone, Omen 3" dalnak és a hozzá készült klipnek köszönhetően.

A klipet Archy közeli barátja, Jocelyn Anquetil rendezte, aki a dal írásában is közreműködött.

"Úgy éreztem, hogy kiszálltam egy sötét helyről, és a magasban voltam. Nagyra értékeltem a depressziót... de azt is szerettem, ahogy egyre jobban éreztem magam az itt és mostban" – nyilatkozta a 25 éves fiú, aki azt is elárulta, hogy a dalt a The OOZ turné végén rögzítették, egy olyan napon, amikor nagyon hálásnak érezte magát "a két szeméért, két kezéért, két füléért, két lábáért".

A "Man Alive!" korábbi beharangozója, a "(Don't Let The Dragon) Draag On" január 14-én látott napvilágot, szintén egy videóklip kíséretében, aminek az az egyik különlegessége, hogy egyben ez volt Archy debütálása rendezőként.

 

Ezt megelőzően pedig tavaly novemberben hallhattunk utoljára a különc dalszerzőről, aki generációja egyik nyers és őszinte hangja. "Hey World!" című videójában négy vadonatúj dal akusztikus verzióját adta elő – köztük a már említett két dal újragondolását is – melyek szintén a friss lemezen kapnak majd helyet.

King Krule márciusban európai turnéra indul. Az állomások között egyelőre nem szerepel kis hazánk, a hozzánk legközelebbi esemény egy nőnapi, berlini koncert. Pedig nagyon várjuk, a legutóbbi budapesti fellépése nagyon bejött nekünk.

King Krule, új album, Man Alive!, európai turné

 

 

Szólj hozzá!


BÁNYA BLUES – chilipaprikával

BÁNYA BLUES – chilipaprikával

A nyárnak ugyan hivatalosan vége, de a fesztiválszezont még nem kell eltemetni: lesznek szabadtéri bulik addig, amíg az időjárás végleg be nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...
Új koncertek