Gyilkosság, nyomozás, misztikum – klip készült Tarján Zsófi és Palya Bea duettjéhez

2021/02/10  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

A Honeybeast "Ha meghalok" című dalát Tarján Zsófi és Palya Bea énekelte fel, most elkészült a videó is hozzá

Gyilkosság, nyomozás, misztikum – klip készült Tarján Zsófi és Palya Bea duettjéhez

Mindig elakad a lélegzet, amikor két ilyen nagy kaliberű énekes találkozik. Bea és Zsófi kapcsolatát a kölcsönös nagyrabecsülés és a határtalan szeretet jellemzi.

„Beával egy közös Aréna fellépés kapcsán ismerkedtünk össze. Épp Zsófinak mutattam új dalokat az öltözőben, amikor átszólt a másik helyiségből egy hang: ez tetszik, mi ez? Bea volt az… Ekkor jött a közös munka ötlete"– meséli Bencsik-Kovács Zoltán, az együttes alapító-gitárosa, aki a klip kapcsán azt is elmondta, hogy „Imádom minden kockáját. Szeretem, hogy annyira részletgazdag, igényes, kidolgozott és teljesen őrült.”

„Imádok filmezni, imádok elutazni egy másik világba. Most, hogy fizikailag ritkán változtatok teret, még nagyobb ajándék volt ez a klipforgatásnak szólított belső utazás. Tarján Zsófival, Kovács Ákos Dadannal (szerk. az együttes menedzsere), a Honeybeast tagjaival és más bátor emberekkel belecsöppentünk abba a szürreális világba, amelyet Dudás Balázs álmodott meg. Páratlan élmény, páratlan látvány, azóta is aranymajom-mécsestartóval, pirosra festett kastély falakkal és leanderrel álmodom. És ha egy óriási nyúlfej képe valahonnan bekúszik az alfában pihenő agysejtjeitek kreálmányaként, ne csodálkozzatok...” – mesélte Palya Bea a klip kapcsán. 

Most azért kissé elbizonytalanodtunk, de azért megnézzük... :)

Ha minden jól megy, akkor a Honeybeast 2021. április 16-án a Budapest Parkban lép fel legközelebb, Palya Bea az eseményei között március 5-re hirdeti a lemezbemutatóját az A38-ra, a Hajó honlapján ez a rendezvény elmarad.

Honeybeast, Ha meghalok, Tarján Zsófi, Palya Bea

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek