Hány lépcső visz fel a Bazilika tornyába?

2019/12/23  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Aki végigköveti a Képzelt város új klipjét, akár meg is számolhatja...

Fotó: welovebudapest.com

Hosszú idő után töri meg a csendet a Képzelt Város új, Samizdat című számával és klipjével, mely egyben ötödik lemezük címadó dala is.

Legutóbb két éve, a Lights Out megjelenésekor hallhattunk a zenekarról, az elmúlt évben pedig több szempontból is megújultak. Elváltak korábbi dobosuktól, helyette Kaczvinszky Tamás csatlakozott a csapathoz, a lemezbemutatón is ő ül majd a doboknál.

„A lemez tulajdonképpen visszatérés is, hiszen az utóbbi időszakban nagyon sok változás volt az életünkben külön-külön is. Voltak hosszabb időszakok, amikor nem is próbáltunk és nem is találkoztunk, de az ötletek mindvégig jelen voltak, az alkotással nem feltétlenül álltunk le. Nehéz és küzdelmes időszak volt, de a mostani anyagot hallgatva mégsem rossz érzéssel gondolunk vissza rá. Örülünk, hogy ez a számunkra nagyon fontos lemez megszülethetett” – árulta el Kovács Ákos, a csapat énekes-gitárosa.

A Samizdat klipjét a Bazilikában forgatták és Vadászi Zoltán készítette:

„A koncepció alapja egyszerre a menekülés és felfelé tartás is. A feszültséget a zenével parallel a szűk vágás és azok az elakadások generálják, amikor nagyon mennénk már tovább, de nem tudunk. Tesszük mindezt úgy, hogy ritmusban maradjunk. Ennek van egy erős, már-már allegóriába hajló szimbolikája. Az utolsó részben kiérünk a fénybe, ahonnan már nem lehet fentebb jutni. Melinda (Varró Melinda) leveszi a fülest, amivel kilép ebből a generált világból – vagy nevezzük illúzióból – és szembefordul velünk” – meséli a rendező.

A Samizdat dalait először 28-án játsszák el a Fekete Zaj Fesztiválon.

A címben feltett kérdésre pedig a válasz: 302.

Képzelt Város, Samizdat, Bazilika

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek