Itt az Intim Torna Illegál hagyományos karácsony előtti dala!

2019/12/17  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Szinte már hagyomány, hogy karácsony előtt új dallal jelentkezik az Intim Torna Illegál. Idén sincs ez másképp: itt a Csillagtengeren című dal, ami most viszont másképp történt, mint eddig: a zenekar történetében először animációs videóklipet készítettek hozzá.

 Itt az Intim Torna Illegál hagyományos karácsonyi dala!

A Csillagtengeren nem lehet ismeretlen a 2019-es őszi erdélyi turné közönségének, hiszen novemberben az ITI már élőben sikerrel tesztelte a számot. 

"Volt egy jó akkordköröm, melyhez a harmadik napon leírtam a szöveget, leszaladtam a garázsba felvenni a demót, hogy ne felejtsem el, aztán elküldtem a fiúknak, hogy egy producerrel közösen hangszereljük. Már a próbákon részt vett Dexter, a producerünk mint külső fül, de még a felvétel előtt  az erdélyi turnén játszani kezdtük a dalt, amit azonnal énekelni kezdtek! Majd a turné után kilenc nappal rögzítettük a Supersize stúdióban. Jó volt a kémia" – mesél a Csillagtengeren születéséről Dorogi Péter, az ITI gitáros-énekese. "Eredetileg Csak ő meg én volt a demó címe, de a Csillagtengeren jobban kifejezi az  érzelmek szürrealitását, mely a szövegben szemben áll a józan paraszti ésszel – árulta el.

A dalhoz az ismert énekes-dalszerző-grafikus Barkóczi Noémi készített animációs videót.

Négy album, ötven dal, tizenegy kislemez, tíz videóklip, ötszáz koncert, négyezer setlist, ötszáz pár dobverő, harmincezer ugrabugra – 2020-ban lesz tíz éves az Intim Torna Illegál, így a zenekar úgy döntött, hogy felidézi a tíz év együttlét és barátság legszebb, örökké tartó pillanatait. A szülinapi koncert és zsúr az Akvárium Nagyhalljában kerül megrendezésre 2020. február 14-én. Vendég: Abigél.

Az early bird- és a VIP-jegyek már elfogytak!

Intim Torna Illegál, karácsony, Csillagtenger

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek