Karácsonyra rock and rollt kértél? Itt van: a Hungária elhozta neked az új dalát

2023/12/02  ·   Klippremier   ·  Lenti Barnabás

Az együttes 1995 óta először áll össze egy nagykoncert erejéig a Puskás Arénában. Körülbelül ennyi ideje új dalon sem munkálkodtak együtt, sőt, karácsonyi dal a Hungária történetében eddig még SOHA NEM született.

Fotó: Broadway

Éppen ezért nagy dolog, hogy Fenyő Miklós, Szikora Róbert, Dolly és Novai Gábor most új dallal kedveskedik a rajongóknak. A dalt magát az együttes nemrég a Retro Rádió Sztársáv című műsorában mutatta be először, december 1-jén este azonban megérkezett a klip is. Bár a dal hangulatából ítélve nem valószínű hogy elhangzik a nyári Puskás Aréna koncerten, de advent kezdetére igencsak frappáns. És ahogy a dal végén is elhangzik:

„Karácsonyra két jegyet kérek. Úgy legyen, júniusban pedig hódítsuk meg az Arénát”.

 

 

Egy estére kinyit a Hotel Menthol – újra Hungária-koncert a Népstadionban

 

Újrahasznosították a Csókkirályt

Hungária, Puskás Aréna, karácsonyi dal

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek