Két klippel is előrukkolt a a Vígszínház fiatal színésze

2021/04/01  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Wunderlich József 2020 tavaszán, a karantén alatt írta meg az első, a SKIZó című szólóalbumát. Most a Belisztezve és a Veled igen című dalokhoz készített videót a színész-énekes.

Két klippel is előrukkolt a a Vígszínház fiatal színésze

Bár borzasztóan hiányoznak számára a színházi próbák és előadások, mégis örült, hogy lelassíthatott a munkával teli évek után. A lelki támaszt és a nyugalmat felesége, a szintén színművész Bach Kata és kislányuk, Júlia jelenti számára. József az otthon töltött idő alatt azon gondolkozott, hol is van a helye ebben a nehezen körvonalazható világban. 

A zenét és a szöveget is József jegyzi. Bár a videókra nem szeret klipként hivatkozni, ezekben a képkockákban a dalok mondanivalójára reflektál.

A Vígszínház fiatal színésze, A Pál utcai fiúkban Bokát, A nagy Gatsbyben pedig a címszereplőt alakítja. A Vígszínházhoz 2015-ben csatlakozott, 2016-ban Junior Prima Díjjal tüntették ki és elnyerte a Ruttkai Éva-emlékdíjat is, 2017-ben Soós Imre-díjat kapott. 2020 szeptemberében jelent meg első önálló lemeze, a SKIZó, melyen 14 dalon keresztül 14 különböző lelkiállapotát mutatja be.

 

Vígszínház, Wunderlich József, SKIZó

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek