Klippremier 43 előadóval: az Animal Cannibals összerántotta az MC-szcénát

2018/12/11  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Nem, most ez nem karácsony és/vagy jótékonyság: immáron hagyomány, hogy a Kannibálok 10 évenként gondolnak egy nagyot, és összetrombitálják a magyar rapelőadók krémjét. Most ismét időszerű volt.

Klippremier 43 előadóval: az Animal Cannibals összerántotta az MC-szcénát

1998-ban így szólt a dal (Richie Pi, Nonsense, Sub Bass Monster, Nem Közölt Sáv, Csiga, Hasznos Holmik, Ruthless Gangstars, Mary Joint, Dopeman, A.R.T, Az Árral Szemben, J.F.K., CrisStyle, Firma, P.M. One, Abszurd):

2008-ban ezzel rukkoltak elő (Raphlex, MC Gőz, Siskafinuccsi, Connections, Gabó, Interfunk, Raptorz, Hősök, Noryka, Poisy, Sub Bass Monster):

2018-ban „Tarolnak az emszík" címmel született meg a dal, ami kereken 10 perces.

„10 évente szükségesnek tartjuk, hogy megmutassuk mindenkinek, hogy mit jelent a magyar rap zene az adott évben. Számunkra is új élmény volt, amikor életünkben először a forgatáson találkoztunk a dalunkban szereplő előadókkal" – hangsúlyozta Qka MC.

Az Animal Cannibals ugyanis idén csak olyanokkal rappelt, akikkel korábban még nem szerepelt együtt videóklipben. A meghívott pályatársakon kívül a kannibálok az újoncok előtt is kinyitották a kapukat, vagyis bárki, akár "nullkilométeres" előadó is jelentkezhetett a vendégszerepre. A szereplők többsége az ország vidéki településeiről érkezett, csupán néhány fővárosi előadónak jutott hely. Volt olyan is, aki csak a klipforgatás miatt jött haza külföldről.

„Óriási meló egy ilyen nótát összehozni, ami a résztvevők pozitív hozzáállása nélkül elképzelhetetlen lett volna. Ellentétben a 20 évvel ezelőtti állapottal, ma már nincs szüksége minden rap előadónak a segítségre és az általunk nyújtott „reflektorfényre" – nyilatkozta Ricsipí.

És akkor itt a raphimnusz:

 

Animal Cannibals, raphimnusz, új klip

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek