Lófejű – ez a tehetséges fiatalok új dalának címe

2019/09/21  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Az Oliver From Earth nem ismeretlen a nagyközönség előtt, „A világ az enyém" című dalukat a rádiók elég sokat pörgetik. Ez volt a szám, amivel felkerültek a 2019 legjobb Budapest-dalait tartalmazó albumra és átvehették a „Tehetséges Fiatalok" elismerést.

Lófejű – ez a friss magyar formáció új dalának címe

A duónak itt az új dala, a „Lófejű".

 „Legújabb dalunkat a hétfő ihlette. Legalábbis az az érzés, amit a legtöbb ember a hétfői nappal párosít. Talán furcsa elsőre a Lófejű szó egy dalcímnek. Lófejűnek hívjuk azokat az embereket, akik a fáradtságtól, kedvtelenségtől megnyúlt arccal ugyan, de teszik a dolgukat tovább, mert tenni kell" – magyarázza az énekes, Patocska Olivér a címválasztást.

 „A klip saját rendezés, magam írtam a forgatókönyvet is. Sokat gondolkodtunk, kivel lenne célszerű dolgozni, de a jól bevált barátunk nem tudott hazautazni Londonból, így a végén úgy döntöttünk, magunk alkotjuk meg a vizuális anyagot is. A klip egy sztori, érdemes végignézni, egyrészt az apró poénok miatt, a végére pedig ott a csattanó. Érdekesség, hogy a stábunk azokból az emberekből állt össze, akikkel anno a Holnap Tali című sorozatban ismerkedtem össze, a főszereplő lány pedig a való életben is a párom." – mesélte Olivér.

A frontembert a 2013-as X-Faktor-ban ismerhették meg a nézők a ByTheWay együttes tagjaként. A műsor történetének legsikeresebb zenekara második helyezést ért el a tehetségkutatóban, és vált a közönség egyik abszolút favoritjává. A verseny után nem sokkal Olivér kilépett a bandából, majd 2015-ben visszatért a zenei szcénába, ezúttal már Barabás Dáviddal közös formációjával. Eddig olyan dalokat jelentettek meg a srácok, mint a Fura Csével közös Idegenek", vagy a BLR közreműködésével készültVártam" és „Ne félj" című felvételek.

Aki szeretné meghallgatni őket, 22-én 16.00-tól a Millenáris Parkban lépnek fel.

Oliver From Earth, Patocska Olivér, Barabás Dávid, Lófejű

 

 

Szólj hozzá!


Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember 26-án több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben, benzinkúton és más szolgáltatóhelyen kizárólag magyar zene szól majd az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Laurie Anderson üzenetet küld 2114-be – de vajon melyik zenésztől olvasnánk még levelet a jövőben?

Laurie Anderson ír egy művet, amelyet mi már nagy valószínűséggel soha nem olvashatunk el. A kéziratot ugyanis csak 2114-ben bontják fel egy norvég művészeti projekt részeként. Első hallásra ennek nem sok köze van a zenéhez, Anderson személye azonban rögtön más megvilágításba helyezi a történetet.

Negyven év, ugyanaz a medveverem – Budapestre jön a The Mission

Negyven évvel a megalakulása után ismét Budapesten koncertezik a The Mission: a brit goth rock és posztpunk egyik meghatározó zenekara 2027. május 9-én lép fel a Dürer Kertben. Wayne Husseyék ráadásul hosszú lemezszünet után új albummal is készülnek, így a Wasteland, a Severina vagy a Deliverance mellett jó eséllyel már friss...
Új koncertek