Maluridé: szeressétek a feltörekvő dream-pop formációt!

2023/06/01  ·   Klippremier   ·  Labancz Andrea

A Maluridé 2020 tavaszán alakult, jelenlegi felállásban 2022 tavaszától zenélnek együtt. A zenekar alternatív zenei műfaja a pop, amely az elektronikus zene alapjaira épül, ugyanakkor lírikus, szövegközpontú énekszólamaikkal a klasszikus harmóniák eszköztárából is válogatnak.

Fotó: Maluridé/FB

A Maluridé, dalaival bejutott - többek között - a 2022-es Telekom Electronic Beats 30 legjobb popdala közé, emellett megkapták az Elle Hungary különdíját is. Visszatérő fellépők az A38 Hajón, és Hajógyár rendezvényein, de önálló, egész estés koncerteket is adnak Budapest alternatív koncerttermeiben. Az idei év Hangfoglaló pályázatának támogatott előadójaként pedig a nyári fesztiválokat követően ősszel érkeznek első albumukkal, mely album koncepciójának egyik fontos állomása lesz a most single-ként megjelenő Shadows

Az idén egy éve együtt alkotó formáció igyekszik ledönteni a műfaji behatárolás korlátait. Az alternatív, ugyanakkor elektronikus hangzásvilágot ötvözik a dream-pop műfajával, hangszerelésükkel, és a 3-4 szólamú ének vokálokkal viszont a dal dinamikai fejlődése mégis a természetességből fakad.  

A Shadows című dal mondanivalójában azt a vívódást írja le, amit saját lelki játszmáinkban ragadva ismétlünk újra és újra, keresve az érzéseink forrását. Ezt jeleníti meg videoklip formájában Vida Benedek - rendező, Kirchknopf Mátyás – operatőr, Setényi Anna – látványtervező munkája, mely kiegészülve a Pál Fanni által tervezett és készített das fanni KIMONO ruháival minden részletéig együtt rezeg a zenekar keserédes, elgondolkodtató, mélyből a magasba emelő zenei világával.

„Ez a dal nagyon kedves nekem. Amikor megírtam, nem voltam biztos benne, hogy ezen érzéseimet valaha is kipakolom majd a világ elé. Volt egy vízióm, hogy a még néhol félkész, sete-suta dal hova nőhet, merre teljesedhet ki, majd Zazie és Milán ismét csodát alkotott, teljes egymásra találás volt köztünk, és a dal között. Ez az a dal, amit talán a legjobban szeretek énekelni koncerten, mindig elfog valamiféle gyermeki izgatottság, hogy végre eljátszhatjuk. Ha a Maluridét egy dalban kéne bemutatni, nekem ez lenne az” – mesélte Júlia a formáció énekesnője.

Maluridé, pop, elektronikus zene, Shadows, új klip, Hangfoglaló Program

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek