Meddig vagyunk képesek elmenni valakiért, akit szeretünk?

2022/02/02  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Két év kihagyás után vadonatúj dallal tért vissza a Chainsmokers.

Egy képkocka a klipből.

A "High” című számot Alex (Alex Pall) és Drew (Andrew Taggart) írta, és az első lépésként tekintenek rá közelgő, negyedik albumuk megszületése felé.

„A ”High” tökéletesen mutatja be napjaink párkapcsolatait, azt, hogy meddig vagyunk képesek elmenni valakiért akit szeretünk, és a hazugságokat, amikkel saját magunkat csapjuk be azért, hogy folytatni tudjuk, sokszor boldogtalanul. Ugyanakkor a sötét és helyenként szomorú szöveg alatt vidám, ünnepi hangulatú dallamokat hallhatunk, hiszen mind tudjuk, hogy a nap végén úgyse hallgatunk semmilyen jótanácsra, azt tesszük, ami szerintünk a legjobb számunkra, és azt mondogatjuk magunknak, hogy most majd minden másképp lesz” – mondták el az új dalról.

A ”High” videóklippel együtt érkezet, amely életveszélyes magasságokon át követi a srácokat, és azt mutatja, ahogy Drew elérhetetlennek tűnő szerelme után rohan, számos szürreális helyszínen keresztül, egy olyan világban, ahol a szerelem mindig elröppen.

A Chainsmokers az utóbbi két évet következő, negyedik albumuk megírásával töltötte, így a ”High” csak egy kis ízelítő a duó következő albumárból.

Chainsmokers. High

 

 

Szólj hozzá!


Amikor a rock and roll emberi jogi kérdéssé válik

Amikor a rock and roll emberi jogi kérdéssé válik

Október 22-én a Vörös Neon színpadán a hatvanas–hetvenes évek rockzenéjét idézi meg a Bad Birds, majd a Midlife Crisis veszi át a helyét,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy koncert nem politikai szószék – beszólt a Metallica frontembere

James Hetfield szerint a Metallica koncertjein nincs helye annak, hogy az előadók politikai vagy más természetű nézeteikkel próbálják befolyásolni a közönséget. A frontember Las Vegasban tett kijelentése azért is keltett feltűnést, mert az utóbbi időben több zenész került viták kereszttüzébe a színpadon elhangzott politikai...

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...
Új koncertek