Mozdulj ki: gyere velünk Izlandra!

2020/03/31  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Jobban mondva, a Képzelt Várossal. A zenekar új klipjében, a Dissenterben Izland teljesen lakatlan területeire, már-már nem evilági tájaira kalauzol.

Mozdulj ki: gyere velünk Izlandra!

„A felvételek izlandi utazásaim alatt készültek, nagyrészt a sziget teljesen lakatlan, belső felföldi területein. Az Izlandi-felföldre önállóan évente nagyjából 3 hónapig lehet bejutni a nyári/kora őszi időszakban, nagyon kalandos módon földutakon terepjáróval közlekedve, folyókon, átfolyásokon átkelve. Természeti csodái mellett különös élmény ezeken a hatalmas területeken bolyongani, mindenre rácsodálkozni, civilizációtól távol teljesen egyedül lenni és csodálni a természet erejét, a kietlenséget, a pusztítás szépségét” – meséli Tóth Gergely, az alkotó.

A Dissenter a Képzelt Város februárban megjelent új, Samizdat című lemezén kapott helyett.

A Samizdat a post-rock zenekar ötödik nagylemeze. Az új dalokkal visszatértek a
kevés vokálos, hosszabb dalszerkezetekhez, a szövegeket pedig angolra
cserélték a nyelv dallamossága miatt. A most megjelent Dissenter mellett eddig
a címadó Samizdat, a Lights Out, az Unsound és a Stolen Land kapott vizuális
körítést, utóbbival a Csendes-óceán partjainál tehetünk virtuális túrát – ha valaki inkább melegebb vidékre vágyna, akkor tessék:

 

Egyként Izland már többeket megihletett a zenei előadók közül, Justin Bieber is megmutatta már:

 

 

Képezelt Város, Izland, új klip, Samizdat, Justin Bieber

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek