Neked kijött egy szám: itt a Kispál és a Borz új klipje

2023/01/20  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Jó, az egy másik, egy nagyobb... Ez a szám pedig a Mocsár, amelyhez a fiatal rendező, Mazzag Izabella forgatott kisfilmet. Izának olyan klipeket köszönhetünk, mint Krúbitól a Szív, Beton.Hofitól a Közép kilét-Európa vagy az Esti Kornéltól a Most kéne kezdenünk.

Fotó: Máté Péter

Tavalyi visszatérését követően már második klipjét mutatja be a Kispál és a Borz.

„Nagyon kíváncsiak voltunk, hogyan nyúl egy tehetséges fiatal rendező ennek az újra aktív, de azért mégiscsak meglehetősen idős zenekarnak az egyik új dalához, szóval a klip egy kis túlzással felfogható generációs kísérletként is. A dal elvontabb hangulata is passzolt Izához, aki egy tök jó ötletet gyúrt sejtelmes történetté. És habár voltak vitáink a klip készítése során, azt gondolom, hogy mindannyian sokat tanultunk a ’másik generáció’ érveiből, elképzeléseiből” – mondta el Lovasi András a Mocsár kisfilmjéről.

A Kispál és a Borz lassan minden jegyet elad a Budapest Parkos koncertjeire. Habár 2023-ban Magyarországon kizárólag a Parkban lépnek fel, előtte tartanak 4 bejátszóbulit Zürichben, Londonban, Luxemburgban  – valamint május 5-én a Bátorkeszi Borfesztiválon, ami 2023-ban a zenekar egyetlen (fel)vidéki fellépése lesz.

Mindeközben a zenekar gőzerővel dolgozik a stúdióban, hogy tavaszra elkészüljön a Kispál és a Borz 11. nagylemeze.

Kispál és a Borz, Budapest Park, Mocsár, Mazzag Izabella

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek