A dal ugyanaz marad – továbbra is generációk nőnek fel Halász Juditon

2023/12/14  ·   Koncertbeszámoló   ·  Lenti Barnabás

Halász Judit a magyar színészvilág és a gyermekzene megkerülhetetlen alakja, dalain számos generáció nőtt fel a mai 40-50 évesektől egészen a mostani kisgyermekekig. Igencsak régóta tart az énekesnő karácsonyi koncerteket a Vígszínházban, idén pedig mi is ellátogattunk az egyikre.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa/Vígszínház

Kapunyitás után szinte azonnal megtelt a nézőtér zsibongó gyerekekkel. Ahogy elnéztem, nem volt teljes teltház, de ez a hideg és megfázós időszaknak is simán betudható, hiszen egyébként hat darab karácsonyi koncertet hirdettek meg idén is, advent három vasárnapján.

Halász Judit régóta emeli ki sok vele készített interjúban, hogy a Csiribiri koncertek immár családi műsorokká váltak, hiszen nem csak a legkisebbek érkeznek, hanem velük együtt szüleik is, akik szintén ezeken a dalokon nőttek fel.

Az idei Karácsonyi Csiribiri koncerten a legnagyobb slágerek mellett előkerültek Halász Judit 2021-ben megjelent lemezének (A vitéz, a kalóz, meg a nagymama) dalai is, valamint néhány karácsonyi vers és dal.

Nem gondoltuk volna, hogy gyerekkoncerten már a második számnál könnyezni fogunk: A dal ugyanaz marad című számban Jutka néni a felnőttekhez énekel, akik most már saját gyermekeiket hozzák, de még mindig ugyanazt a dalt éneklik: „Hull a hó és hózik…”.

23 éves fejjel nem tudtuk kiverni a fejünkből a gondolatot, hogy mi is felnőttünk, de gyermekeinket már valószínűleg nem tudjuk majd Halász Judit koncertjére vinni. Az is csoda és persze öröm, hogy Jutka néni 81 évesen még koncerteket tart, amellett, hogy a Vígszínház darabjaiban is játszik. Most például a Presser-Dusán szerzőpáros Pinokkió című darabjában.

A Karácsonyi Csiribiri koncertet pedig még december 17-én láthatjuk, hallhatjuk ugyanitt!

Halász Judit, gyerek, családi koncert, Csiribiri

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek