A norvég zenekar szerdán adta ötödik magyarországi koncertjét, most először a Dürer kertben. Az este folyamán fellépett a KLONE és a Maraton együttes is, de a Maraton koncertjéről sajnos lecsúsztam, de még épp időben érkeztem, hogy meghallgassam a KLONE-t.
Méltó bevezetés volt a Leprous-rajongók számára. Az énekes szinte megnyugtató hangja ötvözve a kicsit melankólikus, kimondottan lassú tempójú metáldallamokkal tökéletes párosításnak bizonyult. Bár a koncert előtt nem ismertem a KLONE-t, nem elképzelhetetlen számomra, hogy ezek után néhanapján belehallgassak egy-egy albumukba.
Már 9 körül is szinte telt ház volt a nagyteremben (a kapunyitás előtti órákban már csupán néhány eladó jegy maradt), de 9.30-kor már mozdulni sem lehetett (legalábbis a keverőpult mellett, hátrébb lehet, hogy kicsit szellősebb volt a helyzet).
A Leprous egészen pontosan indított, fél 10 után néhány perccel kezdték el a koncertet. Mivel épp a tavaly ősszel megjelent Pitfalls című lemezük népszerűsítő turnéja zajlik, nem volt nehéz megtippelni, hogy erről fog a legtöbb dal szólni. Az elmúlt napokban agyonhallgattam az albumot, és persze mindig az elejéről kezdem, így a koncerten is tökéletes választásnak bizonyult a Pitfalls első számával indítani (Below), hiszen megvolt a “most kezdődik” érzés.
Ez talán az egyik kedvenc dalom a lemezről, zseniálisan van összerakva, élőben pedig annyira monumentálisan szólt, hogy a közönség majdhogynem tátott szájjal hallgatta/ bólogatott a katartikus refrén közepette. A második dallal követték a Pitfalls “menetét” (ez volt az I Lose Hope, ami a lemezen is a második dal), utána viszont belecsempésztek 1-1 dalt a régebbi albumokról, elhangzott ugyanis a Stuck és az Acquired Taste is, mielőtt visszatértünk volna az Observe the train-nel a Pitfalls-hoz. Szépen váltogatták az új dalokat a régebbiekkel, egyáltalán nem volt olyan érzés, hogy túltolnák az új lemezt (ami egy bemutató turnén szinte lehetetlen), hiszen a rajongók az új dalokat is ugyanolyan élvezettel hallgatták, mint a jól ismert kedvenceiket.
A koncert végén a visszataps után mindig kicsit “felszabadultabb” érzésem van, mint úgy általánosságban a koncert közben, nem tudom pontosan mitől, talán mert az igazán nagy slágereket az encorera szokták tartogatni, vagy mert tudom, hogy hamarosan véget ér az este, de most is elfogott ez a hangulat, főleg a From The Flame-nél, ami az egyik legnépszerűbb daluk, és amit a közönség végigénekelt (ami a koncert során nem volt jellemző, inkább csak minimális headbang volt látható.)
Az énekes Einar Solberg hangja olyan szinten tökéletesen szólt, hogy senki meg nem mondta volna, hogy nem stúdiófelvétel, hacsak nem amiatt, hogy élőben még a lemez hallgatása közbeni libabőr-érzés is fokozott mértékben volt érzékelhető.
A zenekar nem meglepő módon teljesen feketében lépett színpadra (Solberg ezt még megspékelte a tőle megszokott nyakkendő-mellény párosítással). A díszlet elég minimál volt, de a fényjátékkal meggyűlt a bajom, ugyanis kb. a koncert felét csukott szemmel néztem/ hallgattam végig (így egyébként még jobban koncentráltam a zenére, szóval túl sok panaszom nem lehet). Egyszerűen számomra sok volt a rettenetesen erős, vakító fény, amellyel a közönséget próbálták meg a zenekar számára is láthatóvá tenni. (Érdekes, a koncertek másik felében pedig sötétben játszik a zenekar... – aszerk.)
De ez egyáltalán nem vont le az elégedettség-faktorból. A dalok tökéletes ívet írtak le, bár használhatnám a hullám szót is, a szó legharmonikusabb értelmében, ugyanis remekül egyensúlyozták a dalok az énekes ritkán beiktatott áriáit, amire nem is tudok jobb szót ennél, hiszen az egy szál csellóval/ zongorával kísért vokálozások során szinte az operában érezhette magát az ember. Néha légies volt, néha kísérteties, zenei kísérettől függően tudott alakulni az érzés, amit ezek a percek keltettek az emberekben.
Az biztos, hogy nem egy egyszerű “eljátsszuk, oszt hazamegyünk” típusú este volt, egészen különleges élmény ugyanis élőben végighallgatni egy Leprous-koncertet, legyen az ember rajongó, a zenekarral épp ismerkedő, vagy teljesen kívülálló. A zenei igényesség, a profizmus és a közönség is – akik a zenekarral karöltve fokozták a hangulatot, amikor együtténeklésről volt szó – mind-mind hozzátett ahhoz az érzéshez, amit ismét csak fokozódott bennem: ezután is bármikor bárhol szívesen meghallgatom őket élőben.
Fekete Zaj, Leprous, PITFALLS 2020 turné, KLONE, Maraton
Szólj hozzá!