Bandaháború – vagy mi – a Soroksári úton

2017/09/22  ·   Koncertbeszámoló   ·  Juhász Vali

Nem tudom, hogy az úgynevezett gettókban hogy csinálják a dolgot, de a tegnapi balhé egészen békésre sikeredett. Már ami a a Supernem és a Fish! bandaháborúját illeti.

Deák Krisztián remek fotója, forrás: a buli FB-eseménye

Szerencsére, a zenekarok közölték az instájukon, hogy az "összecsapás" pontban este 8-kor kezdődik, így nem is kellett nagyon sietni. Nyugodtan szabotálhattuk az előzenekart, mert sajtóbelépőt a Parktól kérésünk ellenére sem kaptunk, így csak arról írunk, amiről akarunk. (Nem mintha egyébként nem azt tennénk :) – aszerk.) Így aztán pont időben értünk oda, még egy frissítőt is tudtunk inni, mire Rocky és Apolló színpadra lép...

Ezúton jelezném a fenntartóknak, hogy ez a mondd-meg-te-hogy-mennyi-borravalót-akarsz-adni-és-azt-klikkeld-be eléggé – hát, hogy is mondjam – ízléstelen. És azt is megjegyezném tisztelettel, hogy a mojito nem másfél deci jég + víz + egy rakat cukor, hanem fehér rum(!) + egy rakat mentalevél + lime stb. És nem alig kétdecis pohárban illek felszolgáli ezer forintért, hanem.

A két speaker (Szujó Dani és Csongor Bálint) szmokingja talán kicsit túlzás, de hát bokszmeccs, vagy mi, adjuk meg a módját. A színpad egyik sarkában a Supernem (a továbbiakban S) szerelése, a másikban a Fish!-é (F). A Supernem indította a bulit, 3 számot játszottak, a másodiknál intenzíven el is kezdődött a pogó középen. Aztán a Fish! számolt hármat. Ez ment egy darabig, néha a műsorvezetők próbálták egymás ellen hergelni a két tábort, de ez nem nagyon ment, ugyanis a közönség nagy része nem óhajtott állást foglalni. Szerintem ezt a két zenekar tagjai is tudták már akkor, amikor ezt egészet elkezdték szervezni.

Szuper jó volt a Gajda Mátyás (F) és Pulius Tibi (S) közti gitár-, és a Hámori Dávid (F) és Nagy Dávid (S) közötti dobpárbaj. Mindkettőt kicsit rövidnek éreztem, de lehet, hogy ez a közönség nem engedett volna többet, talán ezt ők tudják jobban. Tök jó lett volna Binges és Szabi közt egy basszerpárbaj is, ez most elmaradt. Pedig a basszerszóló mindig kuriózum egy koncerten – kár volt kihagyni szerintem.

Kubányi Bálint billentyűsnek (S) nem volt kivel versenyeznie, ezért őt be is állították középre, onnan szemlélte az elöl randalírozó frontembereket.

Nagyon tetszett, amikor egymás számait játszották, bár a Supernem eléggé biztonsági játékot játszott a Ne is figyelj rám-mal, míg a Fish! csak Ganxsta Zoli segítségével (aki amúgy inkább a Supernem baráti körébe tartozik, a Fish!-sel közös turnéja - finoman szólva - kudarcba fulladt) tudta előadni a Hova megy ki-t.

Az világosan kiderült, hogy a Supernemnek erősen ikonikus számaik vannak, amiknek szinte az összes – magát ezen a bulin Fish!-esnek nevező – ember tudja a szövegét és jól lehet rájuk tombolni. Míg a Fish!-nél pedig nem érdemes mindig a szövegek mélyebb értelmén gondolkodni ("jöhet bármi"), hanem főleg egy oltári nagyot érdemes bulizni. Mondjuk erre az estére nem a legjobb számaikat vették elő, bár nyilván ők vezetnek statisztikát arról, hogy mit szeret a közönség, nem én. A fiatalabbaknak sokszor a szimpla pogózós buli is elég, a Supernemre meg talán a kicsit idősebbek kíváncsiak. És nem a húszévesek és a negyvenesek különböző bulizási szokásaira gondolok, hanem csupán a 16 és a 24-25 éves korosztály közötti differenciára.

Remek reklámfogás volt ez mindkét zenekarnak, szórakoztató volt és megmaradt a tisztelet is egymás iránt – ebben a közönség is remek partnernek bizonyult. Lehetne még ilyen bulikat rendezni, nagyon érdekes volna például egy The Carbonfools - The Biebers; egy Anna and the Barbies - Péterfy Bori és a Love Band; egy Depresszió - Leander Rising, egy Blahalouisiana - Margaret Island vagy egy 30Y - Vad Fruttik bandaháború. Némelyik párosnál nyilván inkább párbajnak nevezve.

Hogy fél 10 után egy picivel az egésznek vége volt, azt nem kommentálnám, de a közönség megtette. Nem, nem idézek abból, hogy ez milyen kifejezésekkel történt meg. Szerettek volna egy kicsit tovább szórakozni – és ez érthető. Ez is egy mértékegysége annak, hogy mennyire volt jó a buli.

Ezek szerint király volt.



Supernem, Fish!, bandaháború, Budapest Park

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek