Nem fogok most arról írogatni, hogy „a kanadai Bruce Springsteen", meg „a világ egyik legjobb dalszerzője", ezeket már megírták a zenei újságírók a koncert előtti beharangozó cikkekben. Miután Bruce Springsteent (az amerikait) láttam élőben, így állíthatom, hogy Bryan Adams nem ő – kanadaiban. Egy lapon csupán a dalszerzői kvalitásaik kapcsán említeném őket (mindkét pasi zseniális dalokat írt és ír ma is), a habitusuk, az énekstílusuk/énekhangjuk, a személyiségük meglehetősen eltérő.
A bulira készülve abban reménykedtem, hogy a lassú számokból kevés lesz - annak ellenére, hogy ezek is kivételesen jó dalok - mert én nem vagyok ezekhez elég szentimentális. Például számomra a Kevin Costner-féle Robin Hood filmben egy jó dolog van: az Everything I do című ballada a film végén. Ezek a lassú számok is elfértek végül a műsorban - és a szívemben is - mert nem sírdogáló félórá(ka)t tartottak, hanem itt-ott beszúrtak egy Please forgive me-t, Heavent (ami nem is illik bele abba a bizonyos „balladás” időszakba, ami az Everything I do-val kicsit odaragadt Bryan Adams-hez, hiszen sokkal korábbi), egy All for one-t, stb.
Csak jókat és még jobbakat tudok elmondani erről a koncertről, ami gyakorlatilag telt ház előtt zajlott, fantasztikus hangulatban, előzenekar nélkül, aminek nagyon örültem. Bryan Adams többször járt már nálunk (utoljára talán 2011-ben), mindig nagy örömet szerezve a rajongóinak, és ő is mindig nagyon jól érzi magát nálunk. A gitáro(so)k (főleg Keith Scott, aki a hetvenes évektől tagja a zenekarnak), Bryan hangja - ami gyönyörű tiszta és biztos volt végig - egyszerűen zseniális. Azért vagyok ilyen „bennfentes", hogy csak így Bryan-nek hívom, mert „Hello, my name is Bryan” felkiáltással köszöntött minket, ezzel megalapozva az este további hangvételét. A hangosítás az én fülemnek kiváló volt, cédéminőségben szólt minden, az imprók is. A színpadképen, a kivetítőn látszott a mostanában fotózással és videoklip-rendezéssel is foglalkozó Mr. Adams keze munkája.
Hála az égnek, rengeteg régi számot nyomtak, főleg az 1984-es Reckless című albumról. Nem véletlenül pörög nálunk hetente a négylemezes Live Aid DVD, amelyen a Queen, Mick Jagger-Tina Turner, David Bowie, a Spandau Ballett, Dire Straits és a U2 mellett a Kanadából élőben kapcsolt Bryan Adams produkcióját mindig meg kell néznünk, annyira jó (1985-ról beszélünk, Keith Scott gitárossal természetesen). Ez volt a minimum elvárásom vasárnap este is, de ezt messze felülmúlták a zenészek a színpadon. Ifjúkorom zenei ezek, meg is lepődtem, hogy az elhangzott dalokból (jó sok volt) kb 3 számon kívül mindet ismertem.
A végére egyedül zenélt nekünk az est „főhőse", a két és fél óra (!) levezetéseként. Mintha nem is akarta volna abbahagyni, és ez láthatóan jó érzéssel töltötte el a közönséget. Túlnyomórészt pörgős, ugrálós, vicces, profi, zseniális buli volt, 50pluszos, szexi pasikkal és egy tündéri pasival, akit Bryan Adamsnek hívnak. Alig várom, hogy legközelebb Budapestre jöjjön. Remélem, hamar visszatér hozzánk.
Azzal a pár ezer emberrel, akikkel együtt buliztam vasárnap az Arénában, bizonyára egyetértettünk abban, hogy szabadnak lenni jó, és ha ezt jelen körülmények között egy kiváló rockkoncert érezteti velünk, akkor ezért nagyon hálásnak kell lennünk. Ez a lehető legnagyobb ajándék, amit a szórakoztatóipar nyújthat. A magam részéről nagyon hálás vagyok Bryan Adamsnek, hogy erre a két és fél órára szabaddá tett.
Fotók: Live Nation
Szólj hozzá!