Elmúltak az ünnepek – Beléd Márton utoljára lépett fel a KFT-vel

2025/01/13  ·   Koncertbeszámoló   ·  Lenti Barnabás

Ismét újévi koncertet adott a KFT. Az Erkel Színházban tartott előadáson utoljára játszotta el híres jeleneteit a zenekar.

Fotók:  Pandur-Balogh Norbert

A tavalyi Big Band koncert után eltűnődtünk azon, hogy az idei évben milyen újdonságggal fog meglepni minket a zenekar. Elmúltak az ünnepek, Macska az úton, Szobanövény és Üzenet a Liftből – ezekkel a slágerekkel indult a koncert. Bornai Tibor megjegyezte, hogy a dalok koránál fogva a valósággal való bármilyen kapcsolódás kizárólag a véletlen műve lehet, hiszen már túl vannak a negyvenen...

Fotó: Pandur-Balogh Norbert

Ehhez nem is passzolhatott volna aktuálisabb jelenet, mint Beléd Márton esete a pénztárcákkal a Meggebedeusok földjén, vagy épp Vegetári János és Fájdalom Csilla története. Az előbbihez hadd osszuk meg röviden a sztorit:

Isten megparancsolta az embereknek, hogy ne lopjanak, ám ez túlságosan nehéz parancsolat, amelyet Beléd Márton sem tudott megtartani, így meg is bűnhődött.

A rend kedvéért közzétesszük a KFT szerinti könnyített parancsolatot, amit talán ma sem ártana betartani a „Ne lopj” szellemiséget szem előtt tartva:

„Ne találd meg te mások pénztárcáját, ugyanis nem biztos, hogy az illető elveszítette. És, ha elveszítette, akkor sem azért, hogy te megtaláld!”

Nem lehetett teljes a koncert a Bál az Operában című dal és a hozzá tartozó jelenet nélkül. Mindezek után azonban a KFT helyett a Big Band koncerten már megismert új generáció, azaz a zenekari tagok gyermekei: Lengyelfi Eszter, Bornai Szilveszter, Márton Áron és Laár Buda Illés folytatták a számot és jelentek meg a koncert további részein is.

Fotó: Pandur-Balogh Norbert

Reflektorfénybe kerültek a nő-ügyek is, ám a jól ismert Elizabet helyett ezúttal a már néhány éve közönségkedvenc Irén, meglepő módonTeca és a már-már koncertritkaságnak számító Valéria került elő. Utóbbi kapcsán a zenekar vélhetőleg szintén utoljára járta el a Valéria-táncot, amelyet négy hetven körüli embertől látni viccesebb, mint valaha. Előkerült még a szintén ritkán játszott Kovács Pál és a János vitéz című dal is.

Fotó: Pandur-Balogh Norbert

Amikor pedig már azt hittük, hogy a koncert végén már semmi újdonságot nem kaphatunk, váratlanul megjelent a színpadon Szekeres András (Junkies) és Maróthy Zoltán (korábban KMK, Ossian, Fahrenheit) és belekezdtek az Afrikába – Michael Jackson Beat It-jének gitártémájára (tudjuk, nehéz elképzelni).

Fotó: Pandur-Balogh Norbert

A koncertet ezúttal is a Jójszakát zárta, amely ezúttal a KFT utoljára eljátszott jeleneteinek is búcsút intett.

 

 

KFT, Erkel Színház

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek