Esti mese helyett – V.U.K koncert a Rizsa Dvában

2013/04/11  ·   Koncertbeszámoló   ·  Labancz Andrea

Bevallom, a VUK szó hallatán kapásból két dolog jut eszembe. Az egyik a híres rajzfilmfigura – kedvenc meséim egyike -, a másik ennél egy picivel gyomorforgatóbb...

Esti mese helyett – V.U.K koncert a Rizsa Dvában
Esti mese helyett – V.U.K koncert a Rizsa Dvában

Mostantól viszont számomra új értelmet kapott ez a három betű összerakva, és leginkább az a zenekar fog eszembe jutni, akinek immáron második alkalommal volt szerencsém megjelenni a fellépésén. (Egyébként egy rövidítésről van szó, eredeti hosszában: Volume Under Kontroll)

És hogy miért is különlegesek? Kezdjük azzal, hogy ez a formáció tisztán családi vállalkozás. Ráadásul fiatal koruk ellenére mind képzett és tehetséges zenészek (innen is köszönjük a Kőbányai Zenei Stúdiónak). Öten alkotnak egy csapatot, és mind testvérek! Illetve, kell némi korrekció, hisz a négy testvér mellé a családfő is betársult, kordában tartva a rakoncátlan ifjakat. A Fekete „klán” két tagja már ismerős lehet a hazai zenei életet aktívan követők táborának, hiszen Fekete István (alias Steve) a The Carbonfools gitárosa és oszlopos tagja, míg Fekete János „Jammal” január óta főállású dobosként erősíti a Belmondo zenekar csapatát. Mellettük áll még a színpadon Fekete Zoltán, a The Beatles dalok előadójának mestere, Fekete Mátyás, Michael Jackson magyar reinkarnációja, és nem utolsó sorban Fekete István (természetesen az idősebbik), a büszke apuka, aki trombitakísérettel járul hozzá a fiúk áldásos tevékenységéhez. Róla egyébként érdemes tudni, hogy a hazai jazz élet meghatározó alakja. Zenész családból származik, és olyan neves előadók produkcióiban vett részt, mint Horváth Charlie, az LGT, vagy épp Cserháti Zsuzsa. Hat testvére közül Fekete Gábor a Skorpió zenekar alapítótagja, míg Fekete Gyula szaxofonosként remekelt a Hungária illetve a Dolly Roll együttesben. Ebből kiindulva, nem csoda, hogy a legifjabb generáció is a zenei életben talált magára!

Megalakulásuk dátuma ismeretlen, de úgy gondolom testvérek esetében ilyenről nem is nagyon beszélhetünk, hisz gyakorlatilag az egész életüket együtt töltötték, ami zenész család lévén egyenes út a közös zenekari ötlethez. Stílusukat tekintve azonnal kiraknám a „besorolás alatt” táblát, mivel a 4 (most épp négyes lázban égek) testvér gyakorlatilag 4 különböző karakter, de talán pont ettől lesz egyedi az egész. Fogjuk rá, hogy pop/rock, de ha Jammal valamihez hozzányúl, tutkeráj lesz benne rap betét is! :) Eddig összesen 4 (mondom én) saját számmal rukkoltak elő a koncertek során (Még visszakérném, Így jó, Finn csoda, Volt egy fesztivál), de még ezekre se mondhatjuk, hogy végleges verzió. Mint ahogy azt beépített emberem Jammal elárulta, az alkotói folyamat a csapaton belül elég bonyolult. A dalszövegek Zoli és Isti nevéhez köthetők, viszont a zenei alapot a próbák során folyamatosan szépítgetik, így az idén tervezett bemutatkozó lemez megjelenéséig még az is lehet, hogy a koncerten megszokott dallamok helyett az albumról valami teljesen ismeretlen hangzás köszönt majd vissza ránk.

Fellépéseiken az érdeklődők közt egyelőre 70-30 arányban a családtagok és barátok állnak nyerésre, de a „hozz magaddal még egy embert” szlogen jegyében a rajongói tábor szorgosan gyarapodik. A saját szerzemények mellett a két fő kedvenc a Beatles, és Michael Jackson dalaival találkozhatunk leginkább, de közös nevező a Police, vagy a Nirvana is. És ha már Jammal, akkor nem maradhat ki a repertoárból Coolio gigaslágere, a rádióadók örök kedvence a Gangsta's Paradise, illetve magyar vonatkozásban a Belga Nemzeti hip-hop himnusza. Természetesen barátok közt, akarom mondani testvérek közt alap dolog egymás ugratása, és néhány jól elhelyezett szó vagy mondat, ami a koncertek hangulatát is pozitív irányba mozdítja, ha esetleg a pörgős daloktól nem támadna azonnal jókedve a megjelent nézőközönségnek. És aki abszolút nem maradhat ki a beszámolóból, az a legifjabb Fekete, becsületes nevén Matyi, aki nem csak éneklésben profi, de egy Michael Jackson táncversenyen simán elvinné a fődíjat! Na jó, Jammal lehetne ezüstös…:)

Egy mondatban összefoglalva – ami egyébként lehetetlen vállalkozás -, kellemes hely, tehetséges fiatalok, közkedvelt dallamok, haverok, buli, móka, kacagás, tánc, és a végére össznépi kórussá avanzsált közönség… Na ezt hívom én kikapcsolódásnak!



 

 

Szólj hozzá!


Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd a hetvenes DJ-ről szóló film

Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd...

Szabó Márton István filmje egy abszurd humorú történet, amely a budapesti éjszakában készül, sok zenével. A jeleneteket többek között olyan...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

A forró nyári estében hömpölygő tömeg már rég készen állt egy időutazásra... Így is kezdődhetett volna, de már annak is őszintén örültünk, hogy nem esett az eső abban a másfél órában. És azért hömpölygésinek sem lehetett nevezni a bejutást. Billy Idol három év után tért vissza a tett színhelyére, a Budapest Parkba.

FACT CHECK: tényleg Michael Jackson lányával fog turnézni a QOTSA?

Nem kacsa: a Queens of the Stone Age őszi amerikai turnéján Paris Jackson, Michael Jackson lánya csatlakozik Josh Homme-ékhoz előzenekarként (mindketten a Live Nation-höz tartoznak amúgy).
Új koncertek