Előre szólok, hogy nem vagyok rajongója a zenekarnak, és ennek több oka is van. Az első talán az, hogy a dalszövegei nem érintenek meg, a második pedig, hogy a zenéjükben érzem azt a visszafogottságot, ami miatt számomra inkább pop, mint rock. De úgy éreztem, el kell menni megnézni őket egy saját klubkoncerten. Jól tettem. Sok dolog megváltozott bennem.
A telt ház borítékolható volt, mert a zenekar népszerűsége megkérdőjelezhetetlen. Az inkább női libidókat célzó banda szövegei és a rosszfiús imidzs egyértelműen jó párosítás. Nem tudom, milyen lehetett egy Take That-koncert élőben (már ha volt ilyen), de ezen az estén a női sikolyok ereje felért arra a szintre.
Az előzenekar az a Zaporozsec volt, akik lassan kibérlik a Petőfi rádió slágerlistájának az első helyét. Több olyan húrt pengettek meg a srácok, ami miatt indokoltnak érzem egy átfogó interjú készítését velük, ezért csak annyit írnék róluk, hogy a Hooligans elé tökéletesen passzoltak. Nem csak azért, mert könnyen fogyasztható gitárpop-zenét játszanak, hanem azért, mert új színfoltot jelenthetnek a hazai zenei életben.
A nyolc órai kapunyitásra már sorban és folyamatosan érkeztek az emberek, és a Hooligans kezdése előtt már tele volt a hely. Utoljára a Harley Davidson fesztiválon láttam őket, és akkor azt írtam róluk, hogy őrlángon ég a zenekar, és valahogy azt érzem, legszívesebben szétcsapnák a színpadot, annyi energia szorul beléjük. Marha kíváncsi voltam, hogy egy fesztivál vegyes közönsége után mit nyújt saját rajongóinak a Hooligans.
Hát, mit is mondjak, az első dalnál éreztem, hogy itt nem lesz mismásolás, és fel van tekerve rendesen az a gitárerősítő és ki van emelve a dob, úgy, hogy a mellemben érzem a lüktetését. Igazi kemény hangzás – végre. A közönségen érezni (és persze látni is), hogy többségében a gyengébbik nem képviselteti magát, mert minden dal után hatalmas női sikítás robbantja fel a Barba Negra nem kis terét. A srácok értik, miként kell megtalálni a G-pontot a zene hullámain keresztül.
Endy a dobok mögött mindig is tudta csinálni a showt, és ezt az évek alatt tökélyre fejlesztette. Persze az, hogy mellé kurva jó dobos is, nem kell mondjam, mert nálam a top 5-ben van hazai viszonylatban. Ha elgurulnak a gyógyszerei, akkor lecsapja a károgókat a showjával. Mindig úgy gondoltam, hogy nagyon jó dallamokra van építve a számok többsége, de nekem hiányzott belőle az a tökösség, az az odabaszunk a hangszereknek-érzés, ami miatt a perifériámon kívül estek az évek alatt.
Ezen az estén viszont félrelökték az előítéleteimet, és megértettem azokat a dolgokat, amik kérdőjelek halmazát pakolták belém a róluk kialakított képben. Egyszerű a válasz: nem szeretheti őket mindenki! De. Azért, mert nem nekem szólnak a dalok és nem harapdálnak denevéreket a színpadon, attól még ez a Hooligans kurvára belevitte a lágy pop-rock hazai élvonalába a keményebb és könnyen fogyasztható hangzást. És ez jó! Ez jót tesz az amúgy hanyatló zenei kultúrának. Mert kiállnak hangszerekkel a kezükben és élő zenét adnak a publikumnak. Ami profi, ami egy show és amitől leizzad a színpadon és a nézőtéren mindenki. És ez az eszenciája a zenélésnek.
Együtt lélegezni és izzadni. Mint a szex. És hasonló élvezetet is tud nyújtani egy jó koncert. Amilyen szar tud lenni egy elmaszatolt éjszakai szex is. Szóval a jó előjáték és a gátlások eldobása mindkét esetben a csúcsra tud vinni. És ahogy láttam a közönséget maximálisan kielégítette a zenekar. Nem volt benne hiba. Félreraktam önmagam, és igyekeztem rajongóként nézni és hallgatni a koncertet, és felfedeztem, hogy bizony beleteszik a srácok azt a stenket, amitől igenis rockzene a Hooligans, és rohadtul megadják a közönségének, amit várnak tőlük. Mert a siker mércéje a közönség, és nem az olyan elvakult rocker, mint én. De megkövezem magam, és elismertem a Hooligans értékét. Kiálltak, csúcsra vitték a közönséget, az első számtól az utolsóig foglalkoztak az emberekkel, a hangulat végig a tetőponton, és még Metallica-betét is volt a magamfajtának. Lehet vitázni, hogy kemény vagy nem kemény, ők a Hooligans, és ezt csinálják, és ezt nagyon jól csinálják.
Én ezután sem leszek rajongójuk, de nem is kell annak lennem, nincs rám szükségük. Belevésték magukat a történelemkönyvbe, és amit szeretnek, azt játsszák és tömegeket mozgósítanak ebben a mulatási és retróförmedvény világban. Értéket adnak, amit lehet szeretni és nem szeretni, ahogy minden más zenekart is. Egyet nem lehet, vitatni érdemüket.
Nagyon jó koncert volt, jól összerakták, és ezen felbuzdulva, azt hiszem el fogok menni az Arénába a Hooligans 20. szülinapi koncertjére novemberben. Úgy érzem, ott lesz lásscsodát–show.
Na, nagyjából ilyen volt egy Hooligans bugyizsúr.
Szólj hozzá!