Fülledt péntek este a belvárosban – sikerült rábeszélnem régóta külföldön élő barátnőmet, hogy kísérjen el Péterfy Bori-koncertre. Egy éve nem volt itthon a COVID-19 miatt, és a múlt heti kapolcsozás után nem feltétlenül egy újabb koncerten akarta tölteni a péntek estéjét. Szerencsére sikerült meggyőznöm, hogy mekkora buli lesz, nem baj, hogy nem ismered az új számokat, hidd el, óriási lesz az energia, vinni fog magával, bízz bennem, ez a banda igazi koncert együttes, ha nem jön be, akkor legfeljebb elmegyünk egy óra után...
Természetesen elkéstem a megbeszélt 7 órási találkozóról, de így is bőven volt időnk megbeszélni a világ dolgait, amíg elsétáltunk a Petőfi híd budai hídfőjétől a Barba Negráig. Itt egy gyors védettségi ellenőrzés után bent is voltunk, és pont akkor, amikor leültünk a fűbe belekortyolni az italunkba, hirtelen mindenki elindult a színpad felé – és elkezdődött a koncert.
Minden ilyen típusú beszámolóban megemlítik, hogy COVID után olyan hála és szeretet van mind a közönségben, mind pedig a zenekarban, újra megvalósulhat az élőzene varázsa satöbbi, hogy kezd már közhellyé válni, de tényleg el kell ezt mondani. Az a hihetetlen mennyiségű szeretet, ami felszabadult már az első számok alatt, tényleg leírhatatlan. Barátnőm elégedett arcát látva pedig tudtam, hogy nem fogunk egy óra után hazamenni. A közönség színes, mosolygó, táncoló egység, az együttes pedig…
Boriról régóta tudjuk, hogy színpadra született és a show "csinálás" a vérében van. Könyedén az ujja köré csavarja a nagyérdeműt. A fellépő ruha ismét csodás: csillog és világít, de közben mégsem csiricsáré, a vizuál ötletes, a pirosan világító mikrofonállvány meg egyenesen zseni.
Bármennyire is ő van középpontban, az együttes többi tagja teremti meg a hátteret, amiben Bori ragyogni tud. Egyszerűen érződik és látszik, hogy mennyire szeretik a dalaikat és mennyire szeretik azt csinálni, amit csinálnak. Drapos Gergely (basszusgitár) egyszerűen jelenség. Ahogy fel-alá járkált gitárjával a kezében, egy félmaratont biztos, hogy lemenetelt. Órási volt nézni, ahogy hajtja az energia, és ez is tovább tüzelte a közönséget az amúgy is rekkenő hőségben. Gáspár Gergely (dob) arcán pedig végig ott volt a letörölhetetlen mosoly, ami olyan ragadós, mint forró betonon a rágógumi.
A hangosítás remek és minden dalszöveg olyan érthető, hogy annak is átjön az együttes esszenciája, aki először hallotta a dalokat, amiket péntek este vegyesen válogattak össze a megjelent albumokról – a teljesség igénye nélkül: hallható volt a Szembogár, Szikra, Fehér éjszakák, Vámpír, Téged nem, Szédülés, Modern dizájn, Szép halott, Meteor és a Hajolj bele a hajamba.
Ám, ha egyetlen számot kellene kiemelnem, ami leírja ezt a koncertet, az az együttes Dunántúli sláger-feldolgozása. Ez a dal Bori gitározásával, az őrült fényekkel, a közönség éneklésével olyan megindító volt, hogy az egyszeri koncertre járó és a kemény mag szíve is pontosan ugyanazt érezte. Hiszen “szerelemben élni volna jó,” és ezen a forró júliusi estén a Barba Negrában mind éreztük, hogy milyen ez a “szerelem”.
Szólj hozzá!