Rag'n'Bone Man – mint oly sok rajongónak – akkor került hozzám igazán közel, amikor 2016-ban berobbant az azóta már örökzöldnek nyilvánítható "Human" című slágerével. Tulajdonképpen első hallásra szerelem volt részemről, és ezt az érzést csak megerősítette első saját albuma, amin szinte minden darab sláger lehetne. Azóta vártam izgatottan, hogy vajon melyik fesztiválra sikerül majd elcsábítani, de abban nemigen reménykedtem, hogy önálló koncerttel látogat majd el hozzánk.
Volt bennem némi félsz, hogy – szó szerint – mennyire lesz vevő erre a muzsikára a magyar közönség, és belépve a lefelezett Arénéba, ahol még így is saccperkábé 70%-os volt a telítettség, úrrá lett rajtam a pesszimizmus. Szerintem még maga Rag'n'Bone Man sem gondolta, hogy a végére milyen őrületesen jó hangulat kerekedik.
Hogy egy tré szóviccel éljek, a bemelegítő Alberta Cross sem volt rossz, de most mégis inkább a főszereplőről beszélnék. Már csak azért is, mert ezt az úriembert egyszerűen nem lehet nem szeretni. Annyira cuki, emberi, barátságos – és nem mellesleg zseniálisan énekel. Az jutott eszembe, mikor a színpadra lépett, hogy legszívesebben odamennék, átölelném és megsimizném. Jó, oké, nem egy Brad Pitt a fazon, de őszintén, kit érdekel, ha így énekel?
Komolyan mondom, hogy mikrofon nélkül is simán beénekelte volna az óriási teret, de így meg aztán beleremegett a már sokat látott Aréna fala is. Eleve csípem a dörmögős énekeseket, de ő még a személyiségével is elvarázsolt, úgyhogy nálam nyert ügye van. És bár több éve tartó boldog párkapcsolatban él, azért egy kis flörtölés a közönséggel nála is belefért a műsorba. Gyakorlatilag minden dal után érkezett hozzá a nézőtérről egy szerelmi vallomás, amit kellő humorral meg is válaszolt, de időnként úgy éreztem, maga sem hiszi el igazán, hogy tényleg ilyen nagy hatással van az emberekre.
A kevesebb néha több elv alapján összerakott programban nem volt semmi plusz, ami elvonhatta volna a figyelmet a lényegről. Az 1 zenekar, 1 vokalista, 1 énekes felálláshoz csupán szerény fényjáték társult, se konfettieső, se tűzijáték, se sexi táncosok. Olyannyira puritán volt a dolog, hogy Rag'n'Bone Man egy nyolcvanas éveket megidéző koptatott farmerben és egy teljesen átlagos pólóban állt színpadra, és persze nem is öltözött át a műsor alatt.
Ha nagyon aljas akarok lenni - márpedig az vagyok -, muszáj megjegyeznem, hogy azt a fajta táncnak kevésbé nevezhető lépegetős mozgáskultúrát, amit a jól megtermett mackónk előadott, utoljára Schobert Norbi Duci tréning kazettáján láttam.Viszont az a helyzet, hogy nála még ez is megbocsátható bűnnek számít.
Őszintén mondom, rég láttam már ennyire érzelmekkel teli produkciót nemzetközi viszonylatban, így annak, aki most lemaradt, vagy csak duplázni szeretne, mindenképpen ajánlom, hogy nézze meg augusztusban a Strand Fesztiválon!
Mert az aranytorkú mackó visszatér! :)
Szólj hozzá!