A tavaly nagykoncertként is debütált Szimfonik Live 2.0 mind hangban, mind vizuális megoldásokban lebilincselte a tömeget, a falra vetített animációkkal pedig tökéletesen kihasználták a Millenáris Park adottságait. Szeptember elején tényleg sikerült létrehozniuk egy egész várost megmozgató koncertet, amely az ablakból köntösben, szúrós szemmel méregető bácsik és nénikben is felkeltette az érdeklődést. Ismert előadók, jó dalválasztással és ütős fellépéssel – mindezt ingyen. Akkor mégis mi lehetett a gikszer az átlagpolgár üdítő szórakozásában? Van sör, zene, meg halastó.
Ami tavaly megadta a szépségét a Szimfoniknak, azt most egyszerűen megszüntették. A kiülős, fűben hempergős, közösségi életet félbevágták, és mint a The Wall-ban Pink kopasz őrei, a biztonságiak sorfalat húztak a Millenáris köré. Bizonyos létszámú ember fért csak el a parkban, a többieket pedig kirekesztették a szórakozásból, és nem is adtak egyértelmű információt a továbbiakról. Több száz ember állt a kapukon kívül, voltak, akik babakocsival és kisgyerekekkel - nekik nehéz volt megmagyarázni, hogy egy ingyenes koncertre miért nem lehet bejutni.
Amíg a színpad előtt őrjöngött a tömeg, addig az utcán egymásnak adták a félinformációkat, amit nagy nehezen kiböfögött egy ajtónálló, ha éppen látványosan nem ignorálta az embereket. Kitartóbbak többször is körbejárták a parkot bejutási lehetőség után kutatva, vagy csak egy szimpatikusnak tűnő őrt keresve, aki egy sörért beengedné, de minden ilyen próbálkozás meddő volt. A kihelyezett kivetítő pedig pont arra volt elég, hogy nagyjából képben legyenek a kint ácsorgók, a távolból halkan szóló zene háttérzajával. De bent!
A kiválasztottak, akiknek sikerült bejutniuk a szigorúan ellenőrzött eseményre, valóban elmondhatják mekkora élmény a Szimfonik Live-on részt venni. Bent az emberek tömött nyúlványban préselődtek össze a színpad előtti placcon, viszont pár méterrel odább csak lézengtek a sétálók. Emiatt nem igazán volt érthető, hogy miért nem hagyták meg a tavalyi koncepciót, miszerint a kapuk nyitva maradtak és több kivetítőt illetve hangfalat helyeztek el a Millenáris pontjaira. Amellett, hogy mindenki bejutott a parkba, sokkal emberibb és kellemesebb volt a légkör.
Mindezek ellenére a Szimfonik élvezetes, kellemes és hosszú - akár egy jó szexuális élmény. A munka utáni ráncok egy estére kisimulnak, a Petőfi Rádió repertoárja élőben szól a szimfonikus zenekarral, ami iszonyúan jó párosítás. Ami anno a Heaven Street Seven „Ez a szerelem” dalával indult, most már kinőtte magát egy országosan ismert fogalommá.
A Szimfonik Live remek kezdeményezés, tele ötletekkel és kísérletezéssel, és ha nem állna saját maga útjába, akkor Budapest egyik legizgalmasabb közösségi programjaként lehetne elkönyvelni. Leszámítva, hogy a kint rekedtek megunva az álldogálást inkább sáskákként rárepültek a közeli teraszos kávézókra, jó érzés volt látni a hemzsegő város darabját, ami sajnos nem mindig ilyen élő - épp ezért olyan szimpatikus a Szimfonik Live. Csak ne feledkezzenek meg azokról, akiknek készítik.
Szólj hozzá!