Évek óta minden fesztiválon húzónévnek számítanak, országjáró turnéjuk mindig telt házasak, rajongóik mindig fiatalodnak, és az éppen regnáló fiatalok is ugyan úgy megtalálják a szövegekben a személyes kapcsolatot, mint az olyan vén trógerek, mint én.
És hova vezet, ha saját zenekaroddal a saját stílusodat játszod, még akkor is, ha a média közízlésformálásával szemben megy? Egy teljes akusztikus anyag felvételéhez a királyi rádióban! Nincs más dolgod zenészként, mint alkotni, ami belőled kijön, amit közölni akarsz a világgal, és nem csak azért mozog a szád, mert épp lobogtatja a szél, hanem kimondani dalban azokat a gondolatokat, ami te magad vagy. Ahogy Alvinék 23 éve teszik.
Őszintén megmondom, hogy nincs hazánkban olyan rádió, amit szívesen és önként hallgatnék bármikor is. Talán azért, mert öreg lettem és nem értem a trendet, vagy azért, mert öreg lettem + ilyen szar a trend. De ahogy írtam egy Alvin interjúban, az az igazi punk, ha nem kezd el popdalokat írni egy magát punknak nevező zenekar, hanem szépen fokozatosan olyan megkerülhetetlenné válik, hogy a surranó pályán beelőzi az éppen agyonjátszott bandákat.
A hírnév csak akkor tartós, ha nem egy intézmény nevezett ki híresnek és tehetségesnek, hanem a tehetséged miatt keresnek meg. És Alvinéknál pontosan ez történt. Nem lehetett elnyomni őket, hiába kezelte őket mostohaként a média, a döntés a közönség kezében van mindig. Lehetsz te megasztár, meg lehet benned akármilyen faktor, ha a mentorod egy darab ember és nem a közönség. Ott dől el minden, hogy a koncertjeiden mennyien vannak és a koncertjeid hány éven keresztül futnak országszerte.
Így Alvinék egyenesen a Petőfi rádió stúdiójába vonultak egy MR2 akusztik felvételre, ahol 19 hamisíthatatlan Alvin és a Mókusok dalt vettek fel, plusz egy feldolgozás dalt huszadiknak, de erről inkább nem írnék, legyen meglepetés. Egy olyan este volt, ahol méltán érezhettem magam kiválasztottnak, mert csupán 35 szerencsés vehetett részt a rádió nyolcas stúdiójában az akusztikus koncerten. Örömöm olyan volt, mint amikor a Charlie és a csokigyár című filmben a kisfiú megtalálja az aranyszelvényt, és bemehetett Willy Wonka gyárába.Persze sikerült lekésnem az első számot, de majd Isten előtt elszámolok valahogy ezzel.
Mindig rajongtam az akusztikus felvételekért. Eric Clapton Unplugged lemeze volt az első, amit meghallgattam még a kilencvenes években, és azóta szinte gyűjtöm ezeket a lemezeket. Persze a Nirvana és az Alice in Chains volt a legnagyobb átütő erő számomra a témában, de különleges figyelmet szentelek minden zenekar akusztikus felvételének. Így volt ezen az estén is, figyeltem a rezdüléseket, ahogy teljesen más köntösbe bújtatott dalok megszólalnak a hangszerek tiszta nyelvén. És mellé a szövegek – amelyek nem éppen finomkodók – egy ilyen zenei alap mellett még hangsúlyosabban fúródnak bele a tudatba. Egy húsz dalból álló szociológiai üzenet a mai társadalomnak, kétségkívül nagy fricska lesz az éteren keresztül hallva. Ahogy majd megyek haza este a kocsival és hallom a rádióból, hogy a Bölcsek meg hallgattak….
Így kell magadat ráerőltetni a médiára, így kell bekerülni a lejátszási listákba, így kell 23 év zenélés után térdre kényszeríteni minden hang urait, és lenyomni a torkukon azt, amit éveken keresztül visszadobtak a zenei szerkesztők.
A felvételt április 17-én hallhatja mindenki a Petőfi Rádió hullámhosszán 21 órától. Ott voltam, tudom, hogy nem érdemes kihagyni. Szóval ezért nem tartok most hagyományos koncertbeszámolót, mert mindenki részese lehet a rádión keresztül. Ha pedig látni is szeretnél belőle valamit, akkor április 15-én a Petőfi Live oldalon megleshetsz három dalt videón is.
Na kérem, ez nem egy Elbaszott szerelem, ez a PUNK!
Szólj hozzá!