Presser Gábor még soha nem írt egyetlen énekesre szabott színpadi estet: most megtörtént

2018/09/26  ·   Könyvajánló   ·  koncert.hu, MTI

Voltam Ibojka címmel színpadi estet írt Oláh Ibolyának Presser Gábor. A zeneszerző, előadó műve egy CD melléklettel ellátott verseskönyvben jelenik meg a Helikon kiadó gondozásában, s először Presser októberi dupla Aréna-koncertjén lesz kapható.

Fotó: Presser Gábor/FB (2016)

A kötet 28 verset és dalt tartalmaz. A kirajzolódó történetben Presser saját szövegei mellett helyet kaptak Erdős Virág, Kántor Péter, Parti Nagy Lajos, Varró Dániel, Závada Péter, Borbély Szilárd, Szép Ernő és Fejes Endre versei, Sztevanovity Dusán dalszövegei is. A könyvben a dalszöveg-versek mellett a kortárs szerzők, illetve a dalok felvételénél közreműködő vendégművészek gondolatai, Oláh Ibolyának szóló üzenetei is helyet kaptak.

A kiadó közlése szerint az anyag megírására Oláh Ibolya különleges, egyszerre kemény és érzékeny karaktere, hányattatott sorsa és tehetsége inspirálta Presser Gábort.

"Írtam néhány dalt, ahogy Ibolykát láttam. Bíró Kriszta kölcsönadta féltett Szép Ernő-kötetét, onnan lett a De szégyen élni. Elővettük Dusán Francia dalát, az Amiótát a Kern-filmből, Fejes Endrétől a Jó estét nyárt. Úgy képzeltem ezt az anyagot, hogy Ibolyka mindenféle szövegeket énekel, mond, és előhozza mindenféle nők mindenféle dolgait" -  nyilatkozta Presser Gábor.

Az október 7-8-i Aréna-koncerteken Pressser Gábor egyik vendége lesz Oláh Ibolya, akivel közösen előadják a címadó, Voltam Ibojka című szerzeményt is.

 

Presser Gábor, Oláh Ibolya, Voltam Ibojka

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek