Pressert még mindig jó olvasni

2021/12/05  ·   Könyvajánló   ·  Mohácsi Mohabácsi Zoltán

„Azt mondták, a második sokkal nehezebb lesz. Az biztos. De én nem ijedtem meg. Mert ez a könyv nem a második, hanem az első könyv második fele. Nem is »ugyanolyan«. Ugyanaz. Csak egy évvel később lett kész.”

Fotó: Kaiser Ottó

Van abban valami szívvidító és kétségbeejtő is egyszerre, amikor szerzők, szerkesztők keresnek meg, hogy lenne-e kedvem írni erről-arról. Szívvidító, mert persze megtisztelő. Kétségbeejtő, mert gyűlik az olvasnivaló, nem érem utol magamat, és nagyon nehéz megőrizni a mezsgyét, hogy ne olvassak kötelességből, csak élvezetből. Az a csalódás, hogy ez vagy az a könyv nem tetszik, természetesen belefér. 

Nos, Presser Gábor könyvének a második kötetével kapcsolatban nem volt kérdésem, kétségem, tudtam mire számítsak. Már csak azért is, ugye, mert az első kötetet természetesen olvastam, írtam is róla. Naná!

S az az ellentmondás cseppet sem ejt zavarba, hogy bár nem voltam hurráoptimista tavaly a könyvvel kapcsolatban, mégis idén az egyetlen olyan kötet volt, amit nagyon-nagyon vártam. Ezért az első reakcióm a kitörő öröm volt, amikor a szerkesztő megkeresett, hogy írnom kellene a második kötetről, mert megjelent. S ha vállalom, csak el kellene menni érte, három napon belül. Másnap ott voltam, ahol kellett. Naná! Azért mégis csak A Presser új könyvéről van szó... A második reakcióm, amit az első meg az olvasás élménye még mindig elnyom, a kétségbeesés volt. S ezzel bele is vághatok a könyv bemutatásába. 

Pár nappal a halála előtt Pipi barátom azt mondta nekem a kórházi ágyán: azt szeretné, ha én mondanám a temetésén a búcsúbeszédét. Azt hittem, hülyéskedik. De teljesen komolyan gondolta. Néztem rá, nem tudtam röhögjek vagy sírjak. Mi a büdös francról beszélgetünk? De Pipi nem tágított.  Én meg nem győztem töprengeni. Mondjuk kettőnk közül az enyém volt a könnyebb feladat. Én csak töprengtem, Pipi halni ment... (Már nyolc éve ennek, Egek!) Azért vállaltam el a feladatot, mert Pipi a barátom volt. S mert iszonyatosan méltatlannak éreztem volna, ha valaki olyan mond róla marhaságokat, aki azt sem tudja, ki volt ő. Az egészen más, ha én mondok róla marhaságokat. De igazolva, hogy van értelme az olvasásnak, az alapállásom az volt, hogy én leszek a Holt Szószólója. Mert a mondás nem úgy van ám, hogy a halottakról vagy jót, vagy semmit, hanem úgy, hogy: A HALOTTAKRÓL VAGY IGAZAT VAGY SEMMIT. Komoly mondanivaló-különbség, lássuk be! Az utóbbinak van értelme, az első csak vaskos hazugságokhoz, pacsmagoláshoz, elkenéshez, mosdatáshoz vezet. S a magam részéről ezt is méltatlannak éreztem Pipihez. Aztán meg ültem a klaviatúra felett, s vakargattam az államat, hogy na, akkor mit is mondjak Pipiről? Minél tovább töprengtem a Word üres oldala előtt, annál világosabbá lett, hogy a legméltóbb, ám elmondhatatlan beszéd, amiben minden, de minden benne lenne, így szólna: „B@...d meg, Pipi!”  Telis-tele szeretettel, kétségbeeséssel, megrovással, dühvel és rengeteg könnyel. Mert, hogy Pipi igen-igen sokat tett azért, hogy az történhessék, ami történt. Felülmúlhatatlanul aktív volt saját életének a kioltásában. De persze ennél lényegesen hosszabb részletgazdagabb volt, amit a ravatalozóban és a sírjánál elmondtam. 

Mi köze Pipi halálának és temetésének Presser Gábor második könyvéhez? A mondanivaló zanzásításának a könnyűsége. Ha nagyon röviden akarnám bemutatni a második kötetet, csak ennyit mondanék: 

TELJESEN OLYAN, AKÁR AZ ELSŐ.  

S ha valaki ennél hosszabb és teljesebb bemutatásra, véleményre vágyna, mondhatnám azt is (nem kis képzavarral), huszárosan szelve ketté a gordiuszi csomót, hogy nesze, itt egy link, olvass, itt mindent leírtam, amit gondolok róla. Ami ott van, az van itt is, semmi, de semmi különbség,

Egyébként eszembe is jutott, hogy kimásolom azt az értékelést, és egy az egyben elküldöm a szerkesztőnek. Csak nem biztos, hogy venné a poént. Bár még az is lehet, fel se tűnne neki az azonosság. Ugyan miért is kellene emlékeznie arra, mit írtam én egy évvel ezelőtt? Amikor részleteiben még én sem emlékszem rá... (Feltűnt volna neki :)  – aszerk.)

Ezáltal viszont kicsit pácban vagyok. Mert valamit mégis illendő lenne mondanom, írnom. Csak hát ugyanazt kell másképpen megfogalmaznom. Így rohantam önként a kutyaszorítóba: Hjaj, Picibácsi! Neked csak a könyved második kötetét kellett megírnod, de nekem ugyanennek a könyvnek a második kötetéről kellene valami újat írnom. 

Elevenítsünk! Röviden.  

(1) Elmondtam, a személyes érintettség nem tart vissza attól, hogy Presser könyvéről írjak. A személyes érintettség annyit takar, hogy Szerelmetesfelségtársam után az LGT járt legközelebb ahhoz, hogy rajongó legyen belőlem. Bár elérni ők sem tudták. Mindig iparkodtam független személyiségnek tudni magamat. Ha a gyakorlat kérdéses is volt némely esetben, legalább annak tudtam magamat.

Presser munkássága majdnem minden tekintetben lenyűgözött. Az utóbbi idők produktumai – a Rúzsa Magdinak írt dalok kivételével – többnyire káprázatosak. Annyi szépség, játékosság, energia van a dalaiban, hogy az öt másiknak is elég lenne. Az LGT zenészeivel pedig igen ritka konstellációt alkottak: a négy zenész valami hihetetlenül felerősítette egymás zenei előnyeit. 

(2) Elmondtam azt is, hogy számomra meglepő volt, hosszú évek alatt jöttem rá (hol volt még akkor az internet, úgy kellett kutakodni cikkek után, öröm volt bármi, ami megjelent, interjúkat keresgélni, visszanézni meg egyenesen lehetetlen volt egy közember számára), hogy Presser remekül kommunikál, pompásan mesél, tréfásan szóalkot. Akár szóban, akár írásban. Nem elhanyagolható szempont, hogy még dalszövegeket is ír, nem is akármilyeneket. Valamiért én ezt nem gondoltam, aztán szép lassan utolért a felismerés, és megértettem, mekkorát tévedtem. 

(3) Szó volt arról is, hogy soha nem érdekelnek a sztárpletykák. Nem úgy a sztárok történetei, ha közük volt az alkotásaikhoz, az előadói, szerzői pályájukhoz. S Presser ezt majdnem kiválóan hozza. A magánéletéről gyakorlatilag semmit nem tudunk meg. Nincsen egy női név, nincsen megismerkedés, szakítás, gyerekek. Annyi kiderül, hogy az érdeklődés homlokterében voltak nők, de nagyjából itt be is húzza a kéziféket. 

Aztán ott is, hogy gyakorlatilag senkiről nem pletykál. Van, hogy kritikusan fogalmaz, de ezt elsősorban a hatalom embereivel kapcsolatban teszi. Meg Somlóval – tengernyi szeretettel.

A könyve tehát nem pletykakönyv.

Utóirat ehhez a ponthoz. Jelentem, tévedtem. Pletyka bármiből is lehet – és a pletyka manapság már nem pletyka, hanem vezető hír. Beütöttem Presser nevét a Google-ba, mert tudni akartam, mikor született. Ez a kép fogadott. A hír forrása egyértelműen ez a könyv, mert benne van, honnan máshonnan? Olyan visszataszító, hogy hányni kell tőle. Ez volt a legfontosabb Picibácsi könyvéből és ilyen tálalásban... Ilyenkor kezdem kapisgálni, miért nem a médiában dolgozom... 

 

(4) Ott áll feketén-fehéren az előző Presser-cikkemben: amit olvasunk, semmiképpen sem életrajz, sokkal inkább tanulságos, érdekes, tréfás, néha érdektelen történetszilánkok. Amiknek szerves köze van a magyar rock történetéhez, így egy csomó híres emberhez és a történelemhez is. Igen, hiszen Magyarországon Presser életének az első negyvenegy éve komcsizmusban (ahogyan ő fogalmaz) telt. 

(5) Azt is leírtam, hogy mindeközben a könyv veszettül olvastatja magát, de úgy, hogy mindenhol, mindenkor olvasni kell.

(6),S közben meglehetős feszélyeket okoz a könyv időkezelése. Vagyis inkább a tökéletes hiánya. Presser sztorijai talajtalanul, szertelenül követik egymást. Ami eszébe jut, amit eszébe juttatnak Picibácsinak, azt írja. Úgy, ahogyan jön. Ha kell (ha nem), x oldal után akár vissza is térhetünk egy már lezártnak hitt sztorira. Így olvashatjuk a(z első) könyv harmadánál az LGT Nyugatis búcsúkoncertjéről írtakat, miközben Pressert még be sem vette Laux az Omegába...

 Fotó: Kaiser Ottó(7) Ugyanilyen zavarba ejtő a könyv dramaturgiájának a hiánya és a műfajtalansága. Az, hogy nem csak és nem pusztán sztorikról van szó, hanem gondolatsorokról is. Vagy benyomás-rögzítésekről. Bármiről és akárhogyan, ahogyan, ami Picibácsinak az eszébe jutott. Mert, hogy igazából nincsen egységes besorolási lehetősége a semmire sem felfűzött szösszenetek egybesorolásának. Ez kezdetben nagyon zavaró volt, „aztán megszokjuk már”.

Azért zavaró ez a koncepció (amiben a koncepciónélküliség a koncepció), mert a könyv nem fut ki semmire. Nincs bevezetés, nincsen tárgyalás, nincsen befejezés. Vagyis voltaképpen csak tárgyalás van. 

Ám ha ebbe beletörődünk, és megelégszünk a pillanat hedonista élvezetével, akkor egy idő után ellazulva megmarad az édes élvezkedés. S annak a békés, buddhista tudata, hogy nem kell mindig a világot megváltani, elég néha csak jobban megismerni, és élvezni, mindazt, amit ad nekünk. Például Presser könyveit. 

(7) Presserről az emberről úgy tudunk meg egy csomó mindent, hogy jóformán semmit nem tudunk meg róla. De tényleg. Még az édesanyjához való viszonya is csak az érzékeltetés szintjén van jelen, leginkább az említésének gyakorisága húzza csak alá a jelentőségét és szerepét. Más nő nem is szerepel a kötetekben. Nem jól mondom: olyan nő, akihez a szimpátián, a munkakapcsolaton és a kaland futásán kívül Picibácsi kötődött volna. De Presser a barátságairól sem igen beszél. (Az LGT tagok és Mihály Tamás az Omegából kivétel.) Zenészkapcsolatokról, példaképekről igen.

Elolvasva úgy kilencszáz oldalt (1+2. kötet), kissé tétova lenne a válasz arra a kérdésre, tudtam-e meg valami lényegeset Presserről. Persze, igen – de nem heves bólogatással, hanem elgondolkodó fejingatással. 

(8) Presser rengeteg mindenről nem beszél, ami érdekes lehetne, ám pár dologról mégis, ami viszont teljesen érdektelen. Bizonyára nem tudatosan azért, hogy hiányérzet maradjon az olvasóiban. Engem például érdekelt volna, miért, hogyan választotta ki, kikkel dolgozik együtt. Katona Klári, Kentaur, Hevesi Tamás alig kerül megemlítésre. Míg mások de (Zalatnay, Kovács Kati, Rúzsa Magdi de. Oláh Ibolya, Falusi Mariann és Zorán pedig részletesen, Kíváncsi lettem volna A padlás születésének a körülményeire, az egykori vitákra körülötte (vö.: Doctor Herz). Meg egy csomó minden másra. Kár, hogy Presser nem konzultált velem, mielőtt kiadta a könyveit! :)

(9) A QR-kódok. Esetenként egy-egy QR-kódot lelünk a lapszélen. A kódok tartalmazta linkek a YouTube-ra visznek. Zenei aláfestést kaphatunk általuk az éppen olvasottakkal kapcsolatban. Zseniális ötlet! 

***

Úgy nagyjából ez volt a lényege az első kötetről szóló benyomásaimnak. S ugye, tudjuk, mert Presser nem is rejti véka alá, hogy ez a kötet nem a második könyve, hanem az első második része. S itt akár be is fejezhetném a második kötet értékelését, ugyebár. Mert semmiben nem különbözik az elsőtől. Csak persze a sztorik mások. 

De mindent tudunk előre, azt is, hogyan nemszerkeszt Picibácsi könyvön átívelő dramaturgiát, hogyan hagyja ezt rá a lektor, és hogyan nem a frankót akarja megmondani (bár a magam részéről a sok frankó között már kételkedem abban, hogy van-e egyetlen és valóban célravezető frankó).

Presser könyve 2. – a hozzáadott értékek  

Olyan nincsen. Vajon mit ad hozzá A gyűrű szövetségéhez a második rész, A két torony? Ööö.... Nem jó példa, mert A Gyűrűk Ura regény, klasszikus, lineáris időkezeléssel... Jó, akkor mit ad hozzá például... Bármi jut eszembe, mindig az a vége, hogy az más, mert... Nincsen az ismereteimben olyan első és második kötet, amelyik megfelelne a Presser könyvének. Ha akarom, ez máris hozzáadott érték, csak nem a második adja az elsőhöz, hanem a két kötet minden máshoz. Azt kellene számításba és tudomásul vennem, hogy miért született meg a Presser könyve. Mi az, amit Picibácsi hozzátesz az emberiségnek a könyve nélküli sorsához? 

Vannak ötleteim. 

(1) Részletekben lakik az ördög. (Meg az angyal is.) Presser apróságai sok mindenre rávilágítanak, a sokszor hiányzó háttérinfók, magyarázatok nélkül is. 

(2) Árad belőle a medve-derű. Nem a Micimackó-féle bugyuta, hanem az ereje teljében levő, alapjában mégis békés medvéé. Sőt, nem csupán derűről van szó, igen sok esetben a könnyes röhögésig emelkedünk a jókedvben. 

Ilyen történet például, amikor Pressert 92%-os alkohollal itatták meg Lengyelországban. Egy slukkra vagy két deci csúszott le. A következmények több oldalas taglalása vetekszik Leonardo Di Caprio pályafutásának egyik, ha nem a legzseniálisabb alakításával, A Wall Street farkasának azon jelenetével, amikor Caprio bedrogozva autóba száll és hazamegy. Ha tudod, miről van szó, értesz, ha nem, már csak emiatt az egy jelenet miatt is érdemes megnézned a filmet. Illetve elolvasnod Presser könyvének a második részét. A könyv- és a filmbeli humor igen közel jár egymáshoz.

De nézd csak az alábbi fotót, és olvasd gyorsan hozzá a képaláírást. Ez volt az első, amit megnéztem a könyvben, és vagy fél óráig kuncogtam utána. 

 

Egy indiai herceg vékony sorompóval hegedül egy trombitán 
Fotó: Kovács Antal, 1974

De a másik leírás Presserék aprócska, jéghideg nyaralójába szervezett születésnapi buliról, na, az is vinnyogósan fergeteges. 

(3) Van a könyvben egy sztori az LGT és az SBB közös turnéjának az utolsó koncertjéről. Nos, eddig meg voltam győződve, hogy Picibácsi csak nagyon visszafogottan, mintegy magában befelé tud csak lelkesedni. Hát, ebben sem volt igazam. Ebben a koncert-beszámolóban annyi a szenvedély és az érzelem, amennyit sokan egész életük alatt nem élnek át. A zene, a barátság és bizony az alkohol keverékének szenvedélylángja kicsap az oldalakról. Nagyon komoly élmény volt a beszámolót olvasni. 

(4) Presser intézmény a magyar rockzenében. Az egyik oszlop. A könyvekből kiderül, hogy az ikon mégis ember. A szónak bármelyik értelmében. Az esendőségében, a sebezhetőségében, a tanácstalanságában, az esetleges ismerethiányában, az útkeresésében, a hedonizmusában és a tökéletességre törekvésében is. Bármiben – és mindenben. Miközben marhára és egyáltalán nem adja ki magát, tulajdonképpen nagyon őszinte. Meg sem próbálja magát nem esendőnek leírni. 

Hadd mondjak egy példát! Nem konkrétat, hanem egy általánosat. Pressernek vannak konfliktusai. Hogy ne lennének...Van egy csomó ember például, akiről nincsen jó véleménye. De soha nem sikerült gyűlölködésen kapnom. Kilencszáz oldal alatt csak-csak kicsúszott volna valami ilyesmi, ha lenne. Feszültségek, viták, összetűzések, veszekedések naná, hogy vannak, mint ahogy eltávolodások is. De gyűlöletet nem leltem.

(5) Ez a második kötet, úgy érzem, szakmaibb lett. Sokkal több bepillantást enged az alkotás fizikai, lelki  folyamataiba. S ez jó. Mert Pressert azért  – nem nehéz belátni – a zenéiért szeretjük, nem másért.

De nekem a könyv alapján az a benyomásom, lehet másért is.

 

 ***

Egyszóval az van, sajnáltam, hogy véget ért a könyv. Még olvastam volna. De biztató, hogy úgy ért véget, ahogyan manapság egy sorozatnak véget kell érnie: akár folytatható is. Főleg a felsorolt érvek és ellenérvek miatt. Azért, mert ebben a felfogásban ez a könyv akárhány részes is lehet. És háromszáz év munkásságában kétségtelenül több ilyen kötetnyi információ van még. S akkor miért ne? Még a lexikonoknak is előfordul kiegészítő kötete. 

Hiába olyan kócos, dörmögős a könyv, akár a szerzője, mégis lehet szeretni, élvezni, nevetni rajta, elgondolkodni felette, bosszankodni miatta, örülni neki, legyinteni rá, katarzisba esni. S nem hittem volna, de a második kötet több lelkesedést csalt ki belőlem mint az első. Szóval Pressert olvasni is jó. 

A fotók – a képernyőmentés kivételével – a könyvből valók (Helikon, Budapest, 2021).

 

Presser Gábor, memoár, könyv, Presser könyve 2

 

 

Szólj hozzá!


A Sabaton egy későbbi időpontban hozza magával Budapestre a mongol folkmetalos kuriózumot, a THE HU-t

A Sabaton egy későbbi időpontban hozza magával...

A Sabaton törölte a teljes turnéját, így nem érkeznek március 13-án az Arénába, s nem jön velük a Lordi és a The Hu sem – ez utóbbiakat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A Sabaton egy későbbi időpontban hozza magával Budapestre a mongol folkmetalos kuriózumot, a THE HU-t

A Sabaton törölte a teljes turnéját, így nem érkeznek március 13-án az Arénába, s nem jön velük a Lordi és a The Hu sem – ez utóbbiakat nagyon vártuk. Az ok jól ismert.... nem is írjuk le. Azt olvastuk a közösségi felületükön, hogy a március-áprilisban törölt bulik pótlásának legkorábbi dátuma május 25., de majd még...

Sziget 2022 – az első negyvenesben az Arctic Monkeys, Dua Lipa, a Kings Of Leon, a Bastille és Stromae

„Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül majd nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést" – nyilatkozta korábban Kádár Tamás, majd közzétették a 2022-es fesztivál időpontját is: 2022. augusztus 10-15. Most megjöttek első nevek, lássuk, mennyire volt igaza a főszervezőnek.

R.I.P. Meat Loaf (1947-2022)

Az üzenőfal tanúsága szerint mindenki ugyanazt a dalt dúdolja, amióta szárnyra kapott a rossz hír: "...I would do anything for love..." – a megfelelő helyen felrángatva a hangokat... Ez most egy szomorú dallamtapadási.

Jól drukkoltatok: Takács Dorina Deva megkapta a rangos nemzetközi zenei díjat!

Дeva az első magyar női előadó, aki elnyerte az EU könnyűzenei szakmai díját (Music Moves Europe). A nőit azért emeltük ki, mert a Harmed 2020-as sikere, illetve a díj elődjének számító European Breakthrough Award 2006-os nyertese, a Heaven Street Seven után 2022-ben a Дeva/Deva néven alkotó Takács Dorina immáron Akinek ea...
Új koncertek