Robog felénk az új Arctic Monkeys lemez!

2017/10/03  ·   Lemezbemutató   ·  Simonyi Éva

Szinte hihetetlen, de már 4 év telt el az együttes legújabb albumának megjelenése óta, de most, ha minden igaz, már nem kell sokat várnunk a hatodik albumra!

Fotó: Billboard.com

A brit rockegyüttes hihetetlenül népszerű 2006-os debütáló albuma, a Whatever People Say I Am, That's What I'm Not a legygyorsabban eladó albummá vált a UK-ban: már az első héten 360.000 példány kelt el belőle. Azóta még 4 fantasztikus albummal rukkoltak elő. A 2013-as AM lemez lead single-je, a Do I Wanna Know? az első helyet szerezte meg a Billboard- Alternative charts- listáján Amerikában (fura módon azóta sem készült a dalhoz “rendes” klip). A nagy sikerek után viszont jó időre jegelték az új album készítését- egészen mostanáig.

Az új albummal kapcsolatos információk egy motoros laptól származnak, a For The Ride-tól. A szerkesztőség egyik tagja elvitte egy körre az AM basszerosát, Nick O’Malleyt, akivel közösen töltöttek el egy kis időt. A beszélgetés során Nick azt nyilatkozta, következő évben (2018-ban) kijön az új album, “mert ha nem, akkor problémák vannak”. Az albumot egy “titkos helyen” veszik fel, erről többet nem volt hajlandó elárulni.

A teljes cikkért katt a képre!

Tehát a hír kitudódott: az új album munkálatai már elkezdődtek. Részleteket nem árult el senki az együttesből, így igen nehéz találgatni, hogy mikor jelenhet meg az album a jövő éven belül, de reméljük, minél hamarabb!

Miután 2014-ben a turnézásnak is vége volt, a frontember, Alex Turner a másik együttesével, a Las Shadow Puppets-el kezdett el foglalkozni ismét, amellyel 8 év után megjelentette második albumát 2016-ban, majd ők is turnéztak kicsit. Úgy tűnik, azóta sem unatkozott egy percet sem!

Az új album érkezéséig itt egy remekmű a legutóbbi lemezről (ami szerény véleményem szerint teljes egészében 10/10-re sikerült):

 

 

 

Arctic Monkeys, új album, Las Shadow Puppets, Alex Turner

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek