A Bagossy Brothers Company lehozta a csillagot az égről

2024/12/07  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

A Bagossy Brothers Company jelenleg karácsonyi koncertekkel járja az országot. Nem olyan régen, októberben mutatták be a Csillag Az Égen című népzenei műsorukat, s noha az Erkelben nagyon sokan látták, hiszen tripla teltházzal mentek le az előadások, azért még akadhatnak olyanok, akik lemaradtak róla. Nekik van egy jó hírünk!

Bagossy Brothers Company

A csapat megjelentette az előadás teljes zenei hanganyagát egy különleges albumon. A műsor zenei anyaga digitálisan már elérhető, fizikai formában pedig december 9-től kapható.

A megjelenést a zenekar egyik legnépszerűbb dalának az átirata vezette fel:

A Bagossy Brothers Company legnépszerűbb dalainak népzenei átiratához az első szikrát néhány éve a szimfonik műsorunkban elhangzott, Harmonikás című dal Hegedűs néven megszületett átirata adta, ami annak a műsornak mindig a csúcspontja volt. 

„Ahogy teltek az évek a koncertek utáni backstage mulatozások alkalmával – elsősorban Zsombi jóvoltából – többször került elő a hegedű, mint a Bluetooth hangszóró. Innen pedig már egyenes út vezetett oda, hogy ebből a nyilvánosságnak is megmutassunk valamit. Ugyanakkor nem csak egy szimpla mulatozást vittünk színpadra, hanem a dalok átalakítása közben egyre több, a szülőföldünkre jellemző népdal épült be Molnár Szabolcs prímás jóvoltából a számokba. Ezután az egész, egy dramaturgiai szál mentén, kicsit a színházi körülményekhez is hozzá lett alakítva” – meséli Bagossy Norbert, a zenekar frontembere.

A műsor színházi megvalósításért Vecsei H. Miklós rendezőként, Berecz István pedig koreográfusként felelt. A zenei átiratokat Molnár Szabolcs készítette, mellette a koncerteken a Cika zenekar, Antal Csenge népdalénekesnő és 20 néptáncos működött közre.

 A zenekar Menetszél címmel indított videósorozatának legújabb részében a rajongók bepillantást nyerhetnek a Csillag Az Égen című műsor születésébe.

 2025. március 8-án aztán visszatérnek a nagyszínpadra, az MVM Dome-ba: egy kizárólag erre az alkalomra tervezett, egyedi látványú koncertet ígérnek!

 

 

 

Bagossy Brothers Company, népzene

 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek