A Katona József Színházban mutatja be új lemezét Kamondy Ágnes

2024/10/30  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu, MTI

A nyolcvanas évek alternatív színterének egyik dívája, zeneszerzője, szövegírója Pest fölött az ég című anyagát október 31-én mutatja be.

Fotó: Kamondy Ágnes/FB

Amikor legutóbb a Katonában jártunk lemezbemutatón, akkor a Cabert Medrano mutatta be az új anyagát – ez együttes frontembere szintén Kamondy volt, csak éppen Imre... A névegyezés nem a véletlen műve, a zenészek testvérek.

A sokoldalú, multiinstrumentalista Kamondy Ágnes már a hetvenes években szerepelt az ellenzéki művésztársulat, az Orfeo zenészcsoportjában, valamint a legendás népzenei formációban, a Kolindában. Ő írta és tangóharmonikán kísérte a Fodor Tamás által vezetett Stúdió "K" híres Woyzeck-előadását, játszott Jeles András kísérleti színházában, a Monteverdi Birkózókörben, kisebb szerepekben feltűnt Xantus János, feLugossy László és Tarr Béla filmjeiben.

A Pest fölött az ég című műsor a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon mutatkozott be 2019 őszén. A legtöbb dal szerzője Kamondy Ágnes, a társszövegírók között van Kiss Llászló, az Európa Kiadó volt basszusgitárosa, Kiss Llászló and the Bad News (aka Kiss Llászló +4) jelenlegi frontembere, a  Karafiáth Orsolya és Simon Márton költő, de Li Jü 10. századi dél-kínai császártól is kölcsönzött szöveget.

A műsort Kamondy Ágnes tizenkét új és néhány régebbi dala alkotja az Orkesztra Lunától és a Dalok Közép-Nirvániából című előadásból. A címadó szerzemény, a Pest fölött az ég – utalás Wim Wenders kultikus filmjére, a Berlin felett az égre – a 2012-ben elhunyt Xantus János filmrendező emlékére íródott.

 Kamondy Ágnes zenekarában Kisfalvi Kriszta (ének), Roszik Hella (hegedű, ének), Varga Orsolya (billentyűs hangszerek), Gyenge Lajos (dob), Vajdovich Árpád (bőgő, basszusgitár), Werner Gábor (cselló), Váczi Dániel (szaxofon és glissotár) és Papocsi Péter (gitár) szerepel.

Kamondy Ágnes, Katona József Színház

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek