Az igazi siker az, amikor a számodat feldolgozzák

2019/07/02  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

A Cloud 9+ új nagylemezén felcsendül az AWS (Viszlát nyár), Deego, a Hősök, (A Város Visszavár), Járai Márk, Fura Csé (Valaki Mondja El) és Mc Fedora (It's Monday) című száma is.

A Parkos bulira számos meglepetéssel és külön az eseményre tervezett vizuállal készülnek a fiúk.

A 2015-ös Supernova és a 2017-es The Next Step után újabb nagylemezzel jelentkezett vasárnap a Cloud 9+ zenekar. A Mixtape július 5-én, pénteken a Budapest Parkban debütál élőben.

A Mixtape 10 számot tartalmaz, amelyek fele már korábban megjelent és meghódította a szakmát és közönséget. Az albumon – ahogy a címe is sejteti – különböző, drum and bass, rock, pop és dubstep műfajú dalok keverednek, angol és magyar szöveggel fűszerezve.

A csapat egyébként nemrég tért haza orosz miniturnéjáról, amely során Moszkvában és Szentpéterváron játszottak.

„Életre szóló élmény volt! Még sosem voltunk Oroszországban, eszméletlen érzés volt azt látni, ahogy megmozgattuk a két nagyváros közönségét. Jó visszajelzés volt számunkra, hogy van helyünk külföldön, és van erre a típusú zenére közönség" – nyilatkozták.

Cloud 9+, lemezbemutató, Budapest Park

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek