Csík János átmenetileg elhagyta zenekarát

2019/11/26  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

De csak annyira, hogy készítsen egy albumot a Mezzo zenekarral, amely a Szép a tavasz szép a nyár címet kapta. A címadó dal a cikk végén meghallgatható: garantáltan jókedvet hoz ebben a borongós időben is.

 Csík János átmenetileg elhagyta zenekarát

Csík Jánost nem kell bemutatnunk: a "róla elnevezett" zenekar  éppen most készül egy rendhagyó óévbúcsúztató koncertre a Budapesti Kongresszusi Központban. A Mezzo zenekarral sem most kezdődött a közös munka, évek óta vannak fellépéseik. A jószolgálatból összeállt csapat kezdetben szociális intézményekben és városi ünnepségeken zenélt. Repertoárjukat Csík János saját szerzeményei mellett több hazai és székelyföldi tájegységről származó népdal is színesíti, de az amerikai népzenéből, a country-ból és a blues-ból táplálkozó bluegrass műfajt is felidézik zenéjükkel.

Az új album – akárcsak a koncertjeik, amelyek rendre közös énekléssel fejeződnek be – sajátos, jó hangulatú zenei élményt ígér. Előadásukban a magyar népzenével együtt szólalnak meg a szórakoztató, jó hangulatú dallamok, olyan zenészek tolmácsolásában, akik közül ki a népzenéhez, ki a könnyűzenéhez, ki pedig a jazzhez áll közelebb. A dalokat – ahogy Csík Jánostól megszokhattuk – népzenei köntösbe bújtatta, szerethetően megidézve és újragondolva a régi időket. Az alábbi dalban nagyon laza!!! :) :

Az album a Fonó gondozásában jelent meg.

 

 

Csík János, Mezzo zenekar, új album, Szép a tavasz szép a nyár

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek